Már Severin Freund vezeti a síugró villágkupát

2015.03.12. 22:12

A német Severin Freund nyerte a síugrók világkupa-sorozatának csütörtöki, trondheimi versenyét, és sikerével az összetett pontversenyben átvette a vezetést.

A nagysánc világbajnokának, aki ebben a vk-szezonban a hetedik diadalát aratta, némi szerencséje is volt. Az első sorozat után nagy előnnyel vezető, a vk-pontversenyben eddig éllovas osztrák Stefan Kraftnak ugyanis a második ugrásakor a levegőben elszakadt a bal lécén a kötés, emiatt megbillent és korábban kellett landolnia, ráadásul majdnem el is esett földet éréskor. A balszerencsés ugrással a kilencedik helyre csúszott vissza, a pontversenyben pedig a harmadikra.

Másodikként a szlovén Peter Prevc zárt, míg a norvég Rune Velta lett a harmadik a norvégiai versenyen. A negyedik helyezett osztrák Michael Hayböck 143 méterrel sáncrekordot állított fel az első sorozatban. (MTI)

1. Severin Freund (német) 265,3 (135 m/139 m)

2. Peter Prevc (szlovén) 255,1 (137,5/136)

3. Rune Velta (norvég) 247,2 (134/141,5)

Az összetett pontverseny állása 27 verseny után (még 4 van hátra): 1. Freund 1443 pont, 2. Prevc 1409, 3. Stefan Kraft (osztrák) 1397