Elvitte a kaput, 140-nel száguldott vele a síző

2015.12.29. 22:05

Christof Innerhofer emlékezetes menetet produkált a lesikló világkupában, az olaszországi Santa Caterinában. Az olaszországi síelő magával rántotta az egyik kaput, amit magával vonszolt egy darabon.

Innerhofer nagyjából a pálya felénél akadt bele a kapuba, és úgy fél percig lebegett mögött a jelzőkaró és a rajta lévő zászló. Utóbbit a célig vitte. A síző közel 140 kilométer per órás tempónál is uralni tudta a helyzetet, a mögötte csapdodó nehezék ellenére nem lassult látványosan. Így is a negyedik helyen végzett, 1, 22 másodpercet kapott csak a győztes Adrien Theaux-tól.

Elvitte a kaput, 140-nel száguldott vele a síző

"Nagyon a határon voltam, igazán veszélyes volt. Nem láttam, de cipeltem a rudat és a zászlót. Úgy éreztem, mintha egy ejtőernyő lett volna mögöttem. Olyan volt, mint egy csúszás a pokolba. Normál esetben megálltam volna, de én nagyon akartam, igazán nagy lehetőség volt a jó eredményre" – nyilatkozta később Innerhofer.

Szerencséjére nem lett nagy baja, csak az orrán és a felkarján lett egy-egy kisebb sebe az ütközés után.

Theaux mögött több mint egy másodperces hátránnyal az osztrák Hannes Reichelt lett a második, a francia David Poisson pedig a harmadik.

A norvég Aksel Lund Svindal a hetedik helyen jött be, összetettben viszont továbbra is ő vezet.

Eredmények, férfi lesiklás:
1. Adrien Theaux (francia) 1:47.29 perc
2. Hannes Reichelt (osztrák) 1:48.33
3. David Poisson (francia) 1:48.44

Az összetett vk állása 14 futam után (még 30 van hátra): 1. Aksel Lund Svindal (norvég) 636 pont, 2. Marcel Hirscher (osztrák) 621, 3. Kjetil Jansrud (norvég) 411

A szakági vk állása 4 verseny után (még 7 van hátra): 1. Svindal 336 pont, 2. Guillermo Fayed (francia) 219, 3. Jansrud 173