Hatalmas bukás a St. Moritz-i sí-világkupán

2016.03.16. 13:12

Már a harmadik versenyzőnél rövid időre félbe kellett szakítani a St. Moritz-ban zajló női lesiklás világkupa-döntőt. Az utolsó versenyén induló Daniela Merighetti az egyik bukkanó után, már a levegőben elveszítette az egyensúlyát, és bár a talpára érkezett, a hátára esett és csúnyán beverte a fejét.

Gyorsan jött a segítség, de végül nem volt szükség rá, Merighetti feltápászkodott és a saját lábán siklott a célba.

Merighetti bukásáról egy nem túl jó minőségű videónk van, remélhetőleg rövidesen jobbra tudjuk cserélni.

Hatalmas bukás a St. Moritz-i sí-világkupán

A 13. helyen indult Miklós Edit, akinek a St. Moirtz-i az egyik legkedvesebb pályája, és előzetesen a dobogós helyezést nevezte meg célként, de már az első időmérő pontnál elég komoly hátrányt szedett össze. Egyszer meg is billent, de a végére begyorsult, és a 14. helyre futott be, ami így is kiváló eredmény.

A 23 éves osztrák Mirjam Puchner pályafutása első vk-sikerét aratta, a szakági pontverseny győztesének járó kristálygömböt pedig az amerikai Lindsey Vonn nyerte, aki St. Moritz-ban sérülés miatt nem versenyez. Puchner mögött a svájci Fabienne Suter zárt a második, az olasz Elena Curtoni pedig a harmadik helyen.

Összetettben a szerdán 13. svájci Lara Gut már győztesnek tekinthető, Vonn ugyanis sérült, a harmadik Viktoria Rebensburg pedig a lesiklóversenyen kiesett és nem szerzett pontot, így már nem érheti utol Gutot.

Női lesiklás:

1. Mirjam Puchner (osztrák) 1:40.93 perc

2. Fabienne Suter (svájci) 1:41.06

3. Elena Curtoni (olasz) 1:41.10

...14. MIKLÓS EDIT 1:42.21

A szakági pontverseny végeredménye 9 verseny után: 1. Lindsey Vonn (amerikai) 580 pont, 2. Suter 463, 3. Larisa Yurkiw (kanadai) 421,...14. MIKLÓS EDIT 207

Az összetett pontverseny állása 37 verseny után (még 3 van hátra): 1. (és már győztes) Lara Gut (svájci) 1382 pont, 2. Vonn 1235, 3. Viktoria Rebensburg (német) 1007..., 42. MIKLÓS EDIT 213