Konstantin
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Egy lábon állva kanyarodott a pokoli sípályán

2017.01.21. 13:47

A svájci Beat Feuz nagyot ment a legendás kitzbüheli lesiklópályán, az utolsó szakaszra nagy előnnyel fordult, de bukott, be sem tudta fejezni. Így az olasz Dominik Paris nyerte a világkupafutamot.

Kitzbühel mindig veszélyes, a pályán néhol most is volt jegesedés, de közel ideális feltételek között versenyezhettek a síelők, nem voltak olyan súlyos bukások, mint tavaly.

Igaz, hogy két nagy esélyes is kiesett a versenyből. Az osztrák Max Franz egész jól kezdett, de már a pálya elején bajba került, leoldott a léce az egyik kanyar előtt, amit még bravúrosan, egy lábon állva is úgy, ahogy be tudott venni, de aztán elesett. Hamar lábra állt, nem sérült meg.

Az utána induló Feuz a pálya középső szakaszát síelte meg mindenkinél jobban, az utolsó előtti ellenőrzőpontnál 72 századmásodperc előnye volt Parisszal szemben. Egy ugratóval azonban elszúrta, rossz helyre érkezett, és az oldalra is dőlő pályáról lecsúszott, ő is próbált menteni, így viszonylag szerencsésen akadt meg a védőhálóban.

A győztes Paris elsősorban a pálya alján elért sebességének köszönheti a győzelmét, a felső részen sehol sem volt ellenfeleihez képest. A dobogóra meglepetésre két magas rajtszámmal startoló francia, a Valentin Giraud Moine és Johan Clary fért fel.

Garmisch-Partenkirchenben a múlt héten visszatérő Lindsey Vonn nyerte a nők lesikló világkupa-versenyét, ez az amerikai síző 77. vk-győzelme. Mögötte második lett az összetett vk-címvédő svájci Lara Gut 15 századmásodperces hátránnyal, a harmadik helyen a német Viktoria Rebensburg végzett.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!