Sára, Márió
-4 °C
4 °C

Fél perc tömény sokk az elején, ugyanennyi a végén

2017-01-18T125117Z 446712096 RC1C565CF900 RTRMADP 3 ALPINE-SKIIN
2017.01.21. 11:06

A világ legnehezebb lesiklópályájának a kitzbühelit tartják, ott nyerni nagyjából olyan, mint egy kerékpárosnak behúzni a Tour de France-t, vagy egy teniszezőnek Wimbledont. A pálya alján elérhető 140 kilométer per óra feletti tempó, a vad vonalvezetés, az ugratók és a balesetek teszik rettegetté a Streifot. Most éppen ott rendeznek világkupát.

A célban általában 45 ezer vagy még annál is több ember tombol, meg is érdemli mindenki az ovációt, mert valahol túlélőverseny is ez a lesiklás.

„Mindenkinek gratulálok, aki velem együtt le tudott jönni. Azt hiszem, mindannyian őrültek vagyunk" – nyilatkozta a pályáról a svájci Didier Cuche, aki mindenkinél többször, ötször tudott nyerni Kitzbühelben. Félős sízőt nemigen látni, de ha még az egyik legjobb is így beszélt a Streifről, elhihetjük neki, hogy tényleg különleges a pálya.

Már a számok is elég félelmetesek, a

860 méteres szintkülönbségű pályán 85%-os meredekségű részek is vannak, a 140 feletti maximális tempó mellett 103 km/h-s is lehet az átlagsebesség.

Michael Wachlhofer 2006-ban állította be a sebességrekordot, 153 km/h-val száguldott be a célba.

A versenyzők nem túl magasról, 1663 méterről indulnak neki a 3312 méter hosszú pályának. Elég hamar elérnek a Mausefalle nevű ugratóig, amiről repülnek úgy 60-80 métert, és 110-120 fölötti tempóval csapódnak a hóba. Még a pálya felső részén van egy 85 százalékos letörés, aminek a végére megint 110 körül lesz a sízők sebessége. Ha talpon maradtak az éles kanyarokban, az Alte Schneise letörésen jön a következő kigyorsítás, majd a Seidlam-ugrató, aztán a Hausbergkantén is repülnek, mielőtt ráfordulnak a célegyenesre, ahol elérik a csúcssebességet, és jön még egy ugrás.

„Az első 30 másodperc tiszta terror, az utolsó 30 másodperc tiszta terror. A kettő között pedig megpróbálod felfogni, hogy élted túl a felső részt, és felkészíted magad lelkileg, hogy túléld az alsó szakaszt is" – tette érzékelhetővé a pálya nehézségét Rob Boyd, aki 1991-ben harmadik lett.

Az ilyen nehéz és gyors pályán szinte elkerülhetetlenek a bukások és a súlyos sérülések. A Streif sok áldozatot szedett történelme során.

  • A legnagyobb bukás Daniel Albrechté volt 2009-ben, az utolsó ugrató után veszítette el egyensúlyát, jó hetvenméteres repülés végén a hátára érkezett. Húsz percig ápolták a pályán, két napig életveszélyes állapotban, mesterséges kómában volt agy- és tüdősérülései miatt.
  • 2008-ban Scott Macartney is ugyanott bukott, ahol Albrecht, ugrás közben elveszítette az irányítást, aztán ő is tehetetlenül pörgött a havon, fejsérülései miatt egy napig öntudatlan állapotban volt. Mivel becsúszott a célba, értékelhető volt az eredménye, 33. lett.
  • 1995-ben Pietro Vitalini kirepült a pályáról, szerencséjére a kerítés mögött mély hó volt, így elég hamar megfogta a többször átpördülő sízőt
  • 1989-ben Brian Stemmle a pálya szélére sodródott, majd teljes sebességgel nekiment a védőkerítésnek. Öt napig volt kómában, több belső sérülést szenvedett, az orvosok ötven százalék esélyt adtak neki a túlélésre
  • 1987-ben a versenyt korábban megnyerő Todd Brooker szerinte is minden idők egyik leglátványosabb sportbukását mutatta be az egyik edzésen. A kanadai síelő rongybabaként pörgött esése után, majd a kerítés állította meg. Máig is csodálkozik azon, hogy nem tört el a nyaka. Agyrázkódással, orrtöréssel és három térdszalagszakadással megúszta. Igaz, utána furcsa módon szinte négy hónapot végigaludt.
  • Tavaly az ötszörös világbajnok Aksel Lund Svindal is óriási repült Kitzbühelben, rá is ment majdnem egy teljes éve. A norvég síző még a verseny előtt mondta, hogy esélyük sincs kaput kihagyni a lesiklásban, mert ha megteszik, már buknak is.

Gyalog is nehéz lemenni rajta

Kiztbühelben magyar síelők is részt vettek korábban a világkupafutamon, először 1974-ben Palkovics Tibor indult, majd egy évvel később hozzá csatlakozott Gótzy Antal, aki aztán az 1980-as években Völgyesi Andrással is többször indult. 

„Először a barátaim jártak ott nyáron, a tévé sokat torzít, de voltak olyan részek, ahol gyalog sem tudtak lemenni. Nekem nem okozott gondot elsőre lecsúszni a pályán, de amikor a sebesség is számított, már nem volt könnyű. Elsőre olyan a mérete, a hossza és a szintkülönbsége, mint más lesiklópályának, de a nehéz szakaszok nagyon nehezek, a technikásak pedig nagyon technikásak. Talán meglepő, de olyan részek is vannak, ahol viszont nem kell csinálni semmit, csak tojástartást felvenni, és menni mint az ördög, különben időt veszítesz" – mondta Gótzy.

A síelő elmondta, a nehéz és a könnyű részek hirtelen váltakozása teszi hektikussá és veszélyessé a menetet, és azokon a részeken is figyelni kell, ahol nem a meredek tengelyére síelnek. A pálya oldalazva, sőt felfelé is halad, miközben kanyarogni is kell. „A mi időnkben még nem hóágyúztak, nem tudtak olyan sima felületet csinálni. Kivezényeltek egy század hegyi vadászt, akik lábbal letaposták a havat, amire vizet locsoltak, így csináltak szürke jeget."

Gótzy szerint nemcsak maga a pálya miatt lett különleges Kitzbühel, hanem a hangulata és a történelme is közrejátszott ebben. Mindig ott a legnagyobb a felhajtás. Idén már a 77. lesiklóversenyt tartják, amit az osztrákok csak Hahnenkammrennen néven ismernek. A versenyhétvégére (szlalomot és szuper-G-t is rendeznek) százezren is elutaznak, és többször előfordult már, hogy csak a lesiklást 45 ezren nézték a helyszínen.

A lesiklás szombaton 11.30-kor kezdődik, itthon az Eurosport közvetíti.