Túl gyors volt, ez hozta a befutódrámát

2018.01.04. 14:19

Elsőre megmagyarázhatatlan bukás miatt veszítette el az első helyet ötven méterre a céltől a sífutó Hedi Weng a Tour de Ski oberstdorfi 10 kilométeres mezőnyversenyén

A több országot is érintő hétszakaszos verseny szerdán költözött Németországba, de a viharos széllel és heves esőzéssel érkező melegfront miatt a női sprint időfutam után lefújták a versenyt.

Várható volt, hogy az eláztatott pályát nem lehet tökéletesen előkészíteni. A rossz minőségű hó több áldozatot is szedett, sok bukás volt.

A nagyot hajrázó Weng is a pálya pocsék állapota miatt bukhatott, hiszen a célegyenesben már tisztán vezetett, és a sávja is elég széles volt ahhoz, hogy ne akadjon mással össze.

Weng bukása után a második helyen futó norvég, elsősorban sprinternek számító Ingvild Flugstad Östberg győzött. A magát nehezen összeszedő Weng a 11. helyen csúszott be, hét másodpercet veszítve. Később azt nyilatkozta, hogy egyszerűen túl gyors volt, és emiatt csúsztak szét a lécei.

Összetettben Östberg 15 másodperccel növelte előnyét, így már 57 másodperccel megy Weng előtt. A végső győzelemre utóbbinak van nagyobb esélye, jobban bírja a hosszabb távokat. Szombaton klasszikus stílusú 10 kilométer, vasárnap egy 9 kilométeres hegyi időfutam vár a mezőnyre. Wengnek jó esélye van fordítani.

A férfiaknál is kaotikus lett a 15 kilométeres futam, törtek a botok és jöttek az esések, szinte minden körben volt bukás. A norvég  Niklas Dyrhaug bukás után például egy léccel és egy bottal haladt tovább. Nem is sikerült neki felzárkózni már a közvetlen élcsoporthoz. Több sífutó is paródiának minősítette a versenyt utólag.

A futamot a norvég Emil Iversen nyert, honfitársa Sindre Björnstand Skar előtt, a harmadik helyre Francesco de Fabiani csúszott be. A negyedik az összetettben vezető Dario Cologna lett, aki egyre nagyobb eséllyel pályázik a végső győzelemre, mert fél percet sikerült adnia a futamon a címvédő Szergej Usztyogovnak, így neki is 57 másodperces előnye van már az utolsó két szakasz előtt.