Auguszta
-7 °C
0 °C

Három tehetséges magyar síző országot váltott

2018.01.04. 16:52

A Szőllős testvérek, az ijfúsági téli olimpián hetedik Barnabás, Benjámin és Noa váltott országot, mert itthon ellehetetlenült a helyzetük. A három alpesi síző már izraeliként versenyez, írta meg először a 24.hu.

„Más elképzelésünk volt az utánpótlás-nevelésről, mint a magyar szövetségnek, végül ez lett a közös nevező. Nem ezt szerettük volna, de most már örülünk, hogy sikerült az országváltás. Korábban nem tudtunk kooperálni a magyar szövetséggel, de a váltásban segítséget kaptunk, ezért köszönettel tartozunk neki" – mondta az Indexnek Szőllősné Deák Dóra, a három síelő édesanyja. 

A Szőllős család és a szövetség ellentéte nyáron éleződött ki, amikor fegyelmi vizsgálatott indítottak ellenünk. Első fokon Szőllős Benjámin és Barnabás kétéves eltiltást kapott, mert nem megfelelő orvosi igazolásokat adtak be. Az aránytalannak tűnő büntetést később kilenc hónapra enyhítették, de ez már nem számított. Szőllősék szerint bosszút álltak rajtuk, mert többször kritizálták a szövetség gazdálkodását.

Szőllősék még nem tartoznak az elit mezőnybe, de itthon kétségkívül a legjobbak között vannak, versenyeredményeik alapján olimpiaképesek, joggal pályázhattak volna phjoncshagni kvótára. Az eltiltás miatt erre nem számíthattak, értelemszerűen. 

Szőllősné elmondta, Izrael azért volt logikus választás, mert férje, Szőllős Péter kettős állampolgár, korábbian versenyzett izraeliként, majd edzőként és szövetségi kapitányként is ott dolgozott évekig, adott volt a jó kapcsolat.

Szőllős Benjámin
Szőllős Benjámin
Fotó: Szőllős Péter / ski.nivelco.com

A két fiúnak már van is eredménye izraeliként, Szőllős Benjámin szerdán a szlovéniai Kranjska Gorában tizedik helyet szerzett óriás-műlesiklásban CIT-versenyen, csütörtökön Barnabás lett ötödik.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!