Konrád
8 °C
26 °C

Liu Shaolin összetett ezüstöt nyert a rövidpályás gyorskorcsolya-vb-n

2018.03.18. 19:51
Liu Shaolin Sándor a 3000 méteres szuperdöntőt megnyerve az összetett verseny második helyén zárt, vagyis világbajnoki ezüstérmes lett a montreali rövidpályás gyorskorcsolya-vb-n.

A jól sikerült pénteki selejtezők után a szombati, első döntős nap nem a várakozások szerint alakult a magyar csapatnak a montreali rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon, vasárnap viszont egy váratlan ezüsttel villant Liu Shaolin Sándor, aki a 3000 méteres szuperdöntőben hatalmasat menve annyi pontot gyűjtött a futamgyőzelmével, hogy az összetett verseny második helyén zárt, vagyis vb-ezüstöt nyert.

Szombaton Liu Shaolin Sándor 1500-as negyedik helye volt a legjobb eredményük, 500-on még az elődöntő sem jött össze egyik Liunak sem, sőt, az olimpiai címvédő férfi váltó sem jutott be az A döntőbe, miután Knoch Viktor elesett az elődöntőben.

Ezek után 1000 méteren várhattuk a javítást, hiába. A nőknél Jászapáti Petra nem jutott tovább a negyeddöntőből, a Liu testvéreknek ez még sikerült, az elődöntőből viszont egyikük sem lépett tovább az A döntőbe – ugyanabba az elődöntős futamba kerültek, Liu Shaoang viszonylag az elején elesett, Liu Shaolin Sándor pedig a végén, a továbbjutó helyekért küzdve vesztette el az egyensúlyát, és csúszott vissza a harmadik helyre, amivel csak a B döntőbe jutott be.

Liu Shaolin Sándor azért megnyerte az 1000-es táv B döntőjét, amivel a szombati 1500-as negyedik helye mellé gyűjtött egy hatodik helyet is,

majd jött a 3000-es döntő, ahol Liu a kínai Hszü Hung-csével meglépve egy kört adott a mezőnynek nagyjából a táv felénél. Liu remek hajrával meg is nyert a futamot, a koreai Lim utólagos kizárásával pedig összesen 45 ponttal fejezte be az összetett versenyt, amivel ezüstérmes lett a kanadai Charles Hamlin mögött.

(A 3000-es szuperdöntőben az egyéni távokon elért eredményekért adott pontok alapján a legjobb nyolc korcsolyázó küzdhet meg, a 3000-es távon további pontokat gyűjtenek, majd ezeket összeadva alakul ki az összetett verseny végeredménye, amiért külön érmet osztanak. A 3000-es távért nem jár érem, csak pontszám, ami ebbe a versenybe számít bele. Liu egyébként hetedikként, éppen csak, hogy bejutott a szuperdöntőbe.)

A Heidum Bernadett, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra összetételű női váltó második lett a B döntőben, a férfiaknál az olimpiai bajnok váltót képviselő Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Varnyú Alex négyes viszont nem fejezte be jól a vb-t, az utolsó körben a friss vb-ezüstérmes Liu Shaolin Sándor elesett a második helyen, kicsúszott, így a negyedik helyen zárta a váltó a B döntőt.

Ezzel sorban negyedik évben is van magyar érem a rövidpályás gyorskorcsolya-vb-n: 2015-ben két ezüst (férfi váltó, Liu Shaolin Sándor 500-on), 2016-ban egy arany (Liu Shaolin Sándor 500-on), egy ezüst (Liu Shaoang 1500-on) és két bronz (Liu Shaolin Sándor összetettben és Liu Shaoang 500-on), 2017-ben pedig két ezüst (Liu Shaoang 1000-en, női váltó) és egy bronz (férfi váltó) volt a teljesítmény.

A vasárnapi eredmények

férfi 1000 m

1. Charles Hamelin (Kanada) 1:22.249 perc

2. Lim Hjo Dzsun (Koreai Köztársaság) 1:22.283

3. Sjinkie Knegt (Hollandia) 1:22.413

...6. Liu Shaolin Sándor

...9. Liu Shaoang

...25. Burján Csaba

férfi összetett

1. Charles Hamelin (Kanada) 81 pont

2. LIU SHAOLIN SÁNDOR 45

3. Hwang Dae Hon (Koreai Köztársaság) 44

...14. Liu Shaoang

...20. Burján Csaba

férfi 5000 méteres váltó

1. Koreai Köztársaság (Kvak Jun Gi, Kim Do Kjum, Hvang Dae Hon, Lim Hjo Dzsun) 6:44.267 perc

2. Kanada (Charles Hamelin, Charle Cournoyer, Samuel Girard, Pascal Dion) 6:44.434

3. Japán (Szakazume Rioszuke, Vatanabe Keita, Jokohama Hiroki, Josinaga Kazuki) 6:44.587

...8. Magyarország (Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex, Liu Shaoang)

női 1000 m

.1 Sim Szukhi (Dél-Korea) 1:29.316 perc

2. Szofija Proszvirnova (Oroszország) 1:29.352

3. Li Csin-jü (Kína) 1:29.580

...15. Jászapáti Petra

...22. Bácskai Sára Luca

női összetett

1. Csoj Mindzsong (Dél-Korea) 110 pont

2. Sim Szukhi (Dél-Korea) 63

3. Li Csin-jü (Kína) 39

...21. Jászapáti Petra

...26. Bácskai Sára Luca

női 3000 méteres váltó

1. Dél-Korea (Sim Szukhi, Kim Alang, Csoj Mindzsong, Kim Jedzsin) 4:07.569 perc

2. Hollandia (Yara van Kerkhof, Lara van Ruijven, Rianne de Vries, Suzanne Schulting) 4:09.054

3. Kanada (Valerie Maltais, Marianne St-Gelais, Kasandra Bradette, Kim Boutin) 4:09.198

...6. Magyarország (Heidum Bernadett, Kónya Zsófia, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra)