Judit
2 °C
7 °C

A NOB reméli, többen már nem lépnek vissza az olimpiai pályázattól

2018.11.27. 12:33

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a szervezetnek nincs B terve arra az esetre, ha a két 2026-os téli olimpiai kandidáló, Stockholm illetve Milánó és Cortina d'Ampezzo visszalépne a rendezéstől.

A német sportvezető kedden Tokióban azt mondta: a két pályázó tradicionális téli sport helyszín, ahol a meglévő létesítmények - némi fejlesztés után - otthont tudnak adni a nyolc év múlva esedékes eseménynek.

"Nincs semmilyen B terv, mert bár mindkét pályázó előtt állnak kihívások, mindkettő kiváló opciót nyújt számunkra" - fogalmazott a japán hírügynökségnek a 64 éves NOB-elnök, amit az MTI fordított le.

A kérdés annak kapcsán merült fel, hogy Szapporót - mely a 2026-os jelöltségtől visszalépett azért, hogy a 2030-as téli játékokra való pályázatra készüljön -, mint esetleges megmentőt emlegették azt követően, hogy csak két helyszín maradt versenyben.

"Szapporó polgármestere ezúttal is kijelentette: a régiót ért szeptemberi földrengés miatt nem szeretnének 2026-ban olimpiát rendezni" - nyilatkozta Bach.

A 2026-os pályázattól legutóbb - múlt hétfőn - a kanadai Calgary lépett vissza, miután a városi tanács a véleménynyilvánító népszavazást követően - melyen a résztvevők 56,4 százaléka a kandidálás ellen voksolt - visszavonta pályázatát. Korábban Sion és Graz is visszalépett, a törökországi Erzurumot pedig kizárta a NOB, amely júniusban, lausanne-i kongresszusán dönt majd a helyszínről.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?