A korcsolyapengével vágta meg riválisát edzés közben a vb-n, de tisztázták

2019.03.22. 16:24

A szaitamai műkorcsolya-világbajnokságon azzal vádolták meg az amerikai Mariah Bellt, hogy edzés közben szándékosan vágta meg korcsolyájával egyik riválisát, a koreai Lim Eunszut (Lim Eun-soo). Bellt végül tisztázták.

Mariah Bell a szaitamai műkorcsolya-vb rövid programjában
Mariah Bell a szaitamai műkorcsolya-vb rövid programjában

A két műkorcsolyázó a rövid programjára készült, egyszerre voltak a jégen több más korcsolyázóval együtt, amit az is indokolt, hogy ugyanaz az edzőjük.

Bell az egyik forgásnál túl közel ment a palánk közelében korcsolyázó Limhez, és így korcsolyapengéjével belevágott a koreai vádlijába.

Lim menedzsmentje azzal vádolta Bellt, hogy szándékosan okozott sérülést. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) szerint viszont az esetről készült felvételek bizonyítják, hogy véletlen balesetről van szó. A szövetség a koreai és amerikai delegációval is egyeztetett. A koreaiak kifogásolták, hogy Bell még csak elnézést sem kért, miután megrúgta Limet, hanem folytatta tovább a korcsolyázást.

Lim sérülése nem is volt igazán súlyos, végül az ötödik lett a rövid programban, egy hellyel előzte meg Bellt. A két korcsolyázó a pénteki szabad programban is ugyanabba a bemelegítő csoportba került.

A műkorcsolyában volt már brutális rivalizálás, 1994-ben Tonya Harding tudtával el akarták törni legnagyobb amerikai riválisa, Nancy Kerrigan lábát.

Ne maradjon le semmiről!