Visszavonul Knoch Viktor, olimpiai aranyérmes korcsolyázó

2019.03.22. 08:30

Befejezi sportolói karrierjét a phjongcshangi téli olimpia aranyérmese, Knoch Viktor. A rövidpályás gyorskorcsolyázó egy éve már nem versenyzett, de most hozta meg a végső döntését, olvasható a Nemzeti Sportban. Két másik korcsolyázó, Heidum Bernadett és Keszler Andrea is a visszavonulás mellett döntött.

Knoch már az olimpia után azt közölte: ha folytatja a sportolást, akkor is egy évet kihagy a versenyzésből. A sportlapnak azt mondta, hogy maga a korcsolyázás hiányzott neki, de az edzőtáborok, a nyári felkészülés már kevésbé. „Sokan mondták, hogy az arany után biztosan folytatom, de talán valamivel könnyebb egy ilyen siker után befejezni – ha nem sikerül Phjongcshang, talán dacból azt mondta volna az ember, folytatni kell."

A korcsolyázó azt mondta, egy Eb-aranyérmet hiányol karrierjéből, mert attól sem egyéniben, sem a váltóval nem volt messze. 

A 29 éves Knoch már a 2006-os torinói olimpián is részt vett, akkor 1500 méteren ötödik lett. Karrierje során nyert három Eb-ezüstöt, egy vb-ezüstöt és bronzot, valamint három Eb-bronzot a 2018-as olimpia váltóaranya mellé.

Az olimpiai negyedik és Európa-bajnok Keszler Andrea azt mondta, csak egyetlen érve volt a folytatás mellett, a csapat, de több volt az ellenérve, úgy érzi, a következő olimpián már nem tudná felvenni a versenyt a huszonévesekkel.

Heidum Bernadett egy sérülés miatt döntött a visszavonulás mellett. Ahogy Keszler, ő is részese volt az első magyar Eb-aranynak, amit 2009-ben nyertek váltóban.

Ne maradjon le semmiről!