Óriási balhé lett abból, hogy a magyar olimpiai bajnok kiírta: F*ckin China

2019.12.03. 21:10 Módosítva: 2019.12.03. 21:26

A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott tagja, Burján Csaba olimpiai bajnok Kínát sértő magatartása miatt Zhang Jing Lina, a csapat vezetőedzője benyújtotta a lemondását – közölte a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség kedd este.

Az eset előzménye, hogy a válogatott gyorskorcsolyázó bepipult azon, hogy sokat kell várakoznia a sanghaji reptéren, ezért az Instagram-oldalára azzal a megjegyzéssel posztolt, hogy „F*ckin China”. A bejegyzés azóta eltűnt, de a Facebookon megörökítették mások.

A sarkos, Kínát meglehetősen sértő véleménynyilvánítás után a magyar csapat kínai vezetőedzője lemondott, „Nem tudom tolerálni, hogy egy magyar gyorskorcsolyázó, aki ráadásul olimpiai bajnok is, rasszista megjegyzést tegyen Kínára. Felajánlottam a lemondásomat” – nyilatkozta a kínai CGTN televíziós társaságnak az edző. Úgy tudjuk, ezután ült össze kedden a szövetség elnöksége. Ezután a honlapjukon közölték, hogy elnézést kérnek, és nem fogadják el az edző lemondását:

„A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöksége a válogatott versenyző sportolóhoz méltatlan megnyilvánulásáért elnézést kért. A vezetőedző lemondását nem fogadta el, vele tárgyalásokat kezdeményez. Burján Csaba az esetet követően bocsánatot kért Zhang Jing Linától.”

Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján Csaba nem lép jégre a péntektől vasárnapig tartó sanghaji világkupaversenyen, hazautazik. „A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy a csapatvezető kérelmére Burján Csaba ellen fegyelmi eljárást indít. Annak végeredményéről, ahogyan ezúttal is, tájékoztatjuk a közvéleményt. A fegyelmi döntés meghozataláig a MOKSZ nem kíván további nyilatkozatot tenni” – írták a honlapon.