Elveszítette a botját, de így is megnyerte a drámai futamot az olasz sízőnő

A olasz Sofia Goggia nyerte a svájci St. Moritzban az alpesisí-világkupa szuper-óriásműlesiklását. Goggia menet közben elvesztette botját, és így éppenhogy, egyetlen századmásodperccel csúszott be az első helyre.

Az idei világkupasorozatban St. Moritzban a második szuper-G-futamot rendezték, a nagy esélyesek közé a címvédő Mikaela Shiffrint és a korábbi kétszeres győztes Tina Weirathert sorolták, a hazaiak pedig Lara Gut-Behramiban bíztak nagyon.

Az ötödikként rajtoló Gut-Behrami egész jó menetet tudott le, az élre ugrott, négy tizedes előnye volt. Őt Federica Brignone tolta le a dobogóról, az olasz a pálya felső részét síelte meg nagyon jó tempóban, és az ott szerzett előnyét megőrizte a célig, hét tizedet adott a svájcinak.

A minden számban kimagasló Shiffrin 13.-ként rajtolt, jól kezdett, de a második szektorban elvesztette előnyét, a harmadik részen újra előnyben volt Bringonéhez képest, de a végén nem volt meg a sebessége, 12 századdal került Brignone mögé.

Goggia, a lesiklás olimpiai bajnoka kiegyensúlyozott menetet hozott. Az első két mérőponton még két tized hátrányban volt, a harmadikra viszont már hatszázados előnyt épített fel, jó tempóban volt, de az egyik kapunál elveszítette egyik síbotját. Így valamivel nehezebb volt tartani a pozícióját, de ez végül nem zavart be különösebben, egyetlen századdal becsúszott Brignone elé. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59