A hálóba vágódott a veterán sívilágbajnok a bormiói lejtőn

Az olasz Dominik Paris a bormiói Stelvio-lejtő egyeduralkodója, ötödször nyert lesiklást ott az alpesisí-világkupában. A nap nagy vesztese Hannes Reichelt volt, az egykori világbajnok egy bukás után a védőhálóban kötött ki.

Bormióban pénteken is rendeztek egy lesiklást, de az még a Val Gardena-i elmaradt verseny pótlása volt, a megszokottnál rövidebb pályán. Paris így is nyert, a második helyet pedig a szakágban élen álló svájci Beat Feuz szerezte meg. 

Szombaton már hosszabb pályán, nagyon meredek kezdőszakasszal és jegesebb havon síeltek a versenyzők. 

A hatos rajtszámmal startoló Benjamin Thomsen síelt meglepően jó időt, de a kanadai menete nem lett végül mértékadó. Először Vincent Kriechmayr előzte le egy tizeddel, majd a 9-essel versenyző Paris következett. Az olasz nagyon érezte a pályát, a közepén szerzett nagy előnyt, jó sebességet szerzett, végül 1,61 másodperccel vette át a vezetést. 

A szombati második Feuz tűnt veszélyes ellenfelének, a pálya felső szakaszán még pár százados előnyben is volt, de a közepére már 35 százados hátrányt szedett össze, egy kicsit még tudott ezután javítani, de 26 századdal kikapott. 

Feuz után az osztrákok elnyűhetetlen sízője, a 39 éves Hannes Reichelt következett. A szuper-G 2015 világbajnokának hamar véget ért a verseny. A felső szakaszon kicsúszott az egyik kanyarban, és nagy tempóval a védőhálóba repült. Reichelt egy darabig meg sem mozdult, később összeszedte magát, lábra is állt, de súlyosabban megsérülhetett a jobb térde, a sízőt helikopterrel szállították kórházba. 

Parisra többen ráijesztettek, az osztrák Matthias Mayer a pálya közepén még 32 századdal vezetett, de a fizikailag is kemény kihívásnak számító lejtő végére elfáradt, még a dobogóra sem tudott kerülni. 

A nap legnagyobb meglepetését Urs Kryenbühl szolgáltatta, a svájci nem tartozik a kiemelt sízők közé, csak a 26-os rajtszámot kapta, de egyedi nyomvonalvezetést választva versenyben volt az első helyért. A pálya alsó harmadában is még volt 12 század előnnyel Parisszal szemben, de végül 8 századdal gyengébbet ment, mint az olasz. Feuz ezzel a harmadik helyre csúszott, és elvesztette az első helyet a szakági világkupában.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59