Négysánc: összeomlott a címvédő, Innsbruck mindent megkavart

GettyImages-1191440362
2020.01.04. 16:17

Marius Lindvik életében először szerepel Négysáncversenyen, de már a második futamát nyerte meg. A fiatal norvég síugrót Innsbruckban sem tudta megverni senki. A harmadik állomáson több favorit nagyot hibázott, ami megkavarta az összetett állását is. A címvédő Kobajasi Rjoju az elsőről a negyedik helyre csúszott.

Az innsbrucki Négysánc-állomáson közel sem voltak ideálisak a körülmények, a síugróknak egyáltalán nem előny az erős hátszél, most pedig jutott nekik ebből. 

Az első sorozatban, ami a világkupa hagyományos versenyeitől eltérően KO-rendszerben zajlott (a párokból mindig a jobb ment tovább), sokáig nem is jött 130 méteres ugrás, a jobb versenyzők is alatta maradtak. A zsűri döntése alapján hosszabb nekifutót, magasabb beülőt kapó Johann-André Forfang volt az első, akinek sikerült 131 métert ugrania. 129,2 pontjával sokáig az élen is állt.

A szlovén Peter Prevc sorolt be mögé, és az eddig pocsék szezont futó Gregor Schlierenzauer is jól állt. Az osztrák már mindent megnyert a síugrásban, amit lehet, de az idényben még a kvalifikációkat sem igen tudta teljesíteni. 

A nagysánc világbajnoka, Markus Eisenbichler az előző két Négysánc-állomáson biztatóan versenyzett, ötödik is volt, de az első körben rövidet, csak 114,5 métert ugrott, szerencséjére, ellenfele még rosszabb volt, így a legrosszabb eredménnyel becsúszott a második körbe. Összetettben viszont elszállt ezzel. Nemcsak ő, több favorit is hibázott, az összetettet vezető Kobajasi Rjoju (Ryoyu Kobajashi) sem tudott jól teljesíteni, 122 méterre volt képes, pedig ő nem is kapott akkora hátszelet, mint sok riválisa, a japán ugró a 13. lett, több mint 17 pontos hátrányba került, a dobogóesélyét is elvesztette. 

Az előző két versenyen második Karl Geiger is szenvedett, 117 métere csak a 22. helyre volt elég, amivel nemcsak az innsbrucki jó szereplés esélyét vesztette el, hanem az összetettben szerzett dobogós helye is veszélybe került. 

Két favorit, a lengyel Dawid Kubacki és a Garmisch-Partenkirchenben nyerő Marius Lindvik koncentrált maradt, mindketten 133 méterre szálltak, megelőzték Forfangot, Lindvik jobb stíluspontjaival került az élre, 139,5 és 138,2 ponttal végeztek az első körben, és ezzel ők váltak a Négysánc legnagyobb esélyeseivé. 

A második sorozatban kisebb szembeszélben kezdtek az ugrók, egyből jött néhány jobb eredmény. Karl Geiger is jó kísérletet hozott össze, 126 méterre repült, elég sokat javított is a helyezésén, de túl sok pontot vesztett az első körben.

A szél kilenc ugró után fordult, a hátszélre pedig az indulóhely feljebb vitelével reagált a zsűri, nagyobb sebességet kaphattak a versenyzők. Nem mindenki tudott ezzel élni, a címvédő Kobajasi második ugrása sem sikerült, csak 120 méteres lett, a japán még Geiger elé sem tudott kerülni, a 14. helyen végzett.

A második kör meglepetése a norvég Daniel-André Tande volt, aki egy pici szembeszelet kihasználva 131 méterre repült, ezzel az első helyre is került, hét pontot vert Geigerre.

Az első sorozat 12. helyén végző Tande sokáig maradt az élen, bár Stefan Kraft és Schlierenzaurer is jól ugrott, nem tudtak a norvég elé kerülni, sőt az utolsó két ugróig senki sem. 

Kubacki a körülményekhez képest jól ugrott, 2,7 ponttal verte Tandát. Lindvik sem hibázott, lemásolta Kubacki ugrását, pontosan ugyanannyit, 113,8 pontot kapott, mint a lengyel, így az első körben szerzett előnyének köszönhetően megnyerte az innsbrucki állomást.

A harmadik verseny megkeverte az összetettet is, Kubacki vette át a vezetést, mögötte Lindvik van, Geiger a harmadik helyre csúszott, míg Kobajasi a negyedik helyre. A fordítás nem lehetetlen az utolsó állomáson, de jellemzően, aki Innsbruckban vezet, az az összetettet is elviszi.

Eredmények:
Innsbruck:
1. Marius Lindvik (norvég) 253,3 pont
2. Dawid Kubacki (lengyel) 252,0 pont
3. Daniel André-Tande (norvég) 249,3 pont

Összetett:
1. Dawid Kubacki (lengyel) 830,7 pont
2. Marius Lindvik (norvég) 821,6 pont
3. Karl Geiger (német) 817,4 pont
4. Kobajasi Rjoju (japán) 817,0 pont
5. Stefan Kraft (osztrák) 798,6 pont

(Borítókép: Dawid Kubacki Innsbruckban 2020. január 3-án. Fotó: Daniel Karmann / picture alliance / Getty Images)