Pál
-5 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

Nem adta fel, felfelé mászott a sípályán, majd megjelent az ellenfele

2020.01.14. 17:28

A téli ifjúsági olimpia egyik legnagyobb küzdője az ecuadori Sarah Escobar lett, aki hibája után felfelé, olykor tolatva próbált meg haladni a női szlalomverseny sípályáján. Csak akkor adta fel, amikor jött a következő síző.

Ahogy a felnőttek olimpiáin, úgy az ifjúságiakén is indulnak olyan versenyzők, akik nagyon messze vannak a profi szinttől, de fontos számukra, hogy képviseljék az országukat, az eredmény csak másodlagos.

A lausanne-i játékok női szlalomversenyén is több olyan síző indult, akik a legjobbakhoz képest esetlen kezdőnek és lassított felvételnek tűntek. Az első futam legjobb idejét, a svájci Lena Volken síelte, 45,22 másodperc alatt ért célba. A második, a svéd Emma Sahlin csak három századmásodpercet kapott tőle, de a mezőny lassú síelőinek közel kétszer annyi ideig tartott lecsúszni. A dél-afrikai Hanle van der Merwe több mint 32 másodperccel volt lassabb, a libanoni Maria Issza is fél percet kapott.

(A videót az Eurosport szerkesztőségétől kaptuk.)

A tajvani Li Ven-ji (Lee Wen-Yi) lett hátulról a harmadik, de neki kicsit bezavart az előtte induló Sarah Escobar. Az ecuadori kihagyta az egyik kaput, de be akarta fejezni a futamát, ezért megpróbált feljutni a meredek lejtünk. Láttunk már ilyet korábban is, még világkupákon is előfordul, hogy a neves versenyzők kezdenek oldalazni. Escobar nagyon lassan haladt, még nem jutott vissza addig a pontig, ahol hibázott, és mivel a ráindított tajvani vészesen közeledett, végül leparancsolták a pályáról, így nem érhetett célba az ecaudori olimpiai küldöttség egyetlen tagja.

A futamon több mint harminc kieső volt, az izraeli színekben versenyző, és már két érmet is nyerő Szöllős Noa és Tóth Zita sem tudta teljesíteni a pályát.

A világkupaversenyektől eltérően nemcsak az első futam harminc legjobbja mehetett a második körben, hanem mindenki, aki teljesítette a pályát. Emma Sahlin jobb második menetének köszönhetően átvette az első helyet Volkentől, míg a harmadik a német Lara Klein lett.

Van der Merwe is célba ért, időnként annyira lelassult, hogy a bottal kellett lendületbe hoznia magát, de ő sikerként ünnepelte a második menetét is. 1 perc 5 másodperccel volt gyengébb összideje a győzteshez képest.