Gerzson
-3 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

A Liu testvérek bolondot csináltak a mezőnyből, újra elhozták az első két helyet az Eb-n

AC4I0670
2020.01.26. 15:47

Liu Shaolin Sándor arany-, öccse, Liu Shaoang ezüstérmet nyert a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság 1000 méteres számában. A magyar csapat így már három aranyéremnél és öt éremnél jár. 

A szombati 500 és 1500 méteres döntők után az Eb az 1000 méteres futamokkal és aváltókkal, illetve az összetett legjobbjainak a szuperdöntővel folytatódott. A program délelőtt kezdődött, de nem volt magyar érintettje, hiszen mindegyik versenyzőnk elérte a negyeddöntőt, a váltók pedig már bebiztosították az A döntőt, így a helyosztók nélkülük zajlottak. 

A férfiaknál az egyik negyeddöntőben két magyar egymással is versenyzett. A már két érmet is nyerő Liu Shaoang megint tanárian hozta le a futamot, remek ütemérzékkel belépve előzött többször is, simán nyert. Krueger Cole a harmadik helyen érkezett be, és egy bírói továbbjuttatás miatt idővel sem esélye elődöntőznie. 

Liu Shaolin Sándor, aki tavaly ezüstérmes volt ezer méteren, is kézben tartotta negyeddöntőjét, ötszáz méter után az élre ment, és nem is adta át a célig a vezetést. 

Az elődöntőben a Liu testvérek ugyanabban a futamban indultak, és tökéletesen összedolgozva esélyt sem hagytak a másik három short trackesnek, elvitték az első két helyet. Három kör után mindketten az élen voltak, Liu Shaolin vezetett, Shaoang pedig tökéletesen zárta a szögeket, senki sem tudott elmenni mellette, a belga Desmet kockáztatott, de ki is zárták manővere miatt. 

A döntőben ismerős ellenfeleket kaptak a magyarok, a holland Itzaak de Laat, az orosz Szemjon Jelisztratov és szombaton is összecsapott a finálékban a Liukkal. Mellettük még a bírói döntéssel továbbjuttatott holland Daan Breuwsmaa és az olasz Yuri Confortola jutott be. 

A magyarok kedvező pozícióból, a két belső pályáról rajtolhattak, esélyt kaptak, hogy az elejétől kontrollálják a távot. De Laat tarthatott is ettől, az első körben megelőzte őket, de a Liuk tartották a második harmadik helyet. A hatodik körtől pedig már ők vezettek, Liu Shaolin elöl, mögötte Shaoang haladt. Fokozták a tempót és újra elhozták az első két helyet, Shaolin második aranyérmét szerezte meg, Shaoang pedig egy aranynál és két ezüstnél járt. 

A női 1000 méteren Jászapáti Petra az első negyeddöntő résztvevője volt, kemény futamba került, a címvédő orosz Szofia Proszvirnova és a hétszeres Európa-bajnok Ariana Fontana is ott volt mellette. Elég küzdős volt a futam, Jászapáti ugyan jól hajrázott, de nem sikerült a biztos továbbjutást érő első-második helyen bejönnie. A zsűri viszont vizsgálta a futamot, majd kizárta Proszvirnovát, aki a táv felénél váltott szabálytalanul pályát a magyar korcsolyázót akadályozva. Ezek után Jászapátit is továbbjuttatta a zsűri. Bácskai Sára Luca futamában harmadik helyet szerzett, majd Lockett Deanna is csak harmadik lett, de az ő futama elég gyors volt, így idejének köszönhetően elődöntőzhetett. 

Jászapáti elég bátran korcsolyázott elődöntőjében, pár körön át vezetett, de a végére visszacsúszott a negyedik helyre, a B döntőbe jutott, míg a szám olimpiai bajnoka a holland Suzanne Schulting uralta a futamot. Lockett elődöntője elég feszült volt, nagy lett a tülekedés, a francia Marchand ki is sodródott a falba. Lockett a jó kezdés után visszaesett, a negyedik és B döntős lett.

A B döntőben a két magyar nem tudott beleszólni igazán a versenybe, Jászapáti a negyedik, Lockett az ötödik helyen futott be. Összességében ez 9-10. helyet jelentett. 

A döntő elég taktikusan kezdődött, a két olasz, Fontana és Maschito, valamint a két holland, Schulting és Van Ruijven próbálta kontrollálni a futamot. A lassú kezdés és némi tumultus után begyorsultak, a belga Desmet is előre keveredett, de az utolsó három körben már a hollandok korcsolyáztak elöl, és meg is védték az első két helyet. Schulting harmadik aranyát nyerte Debrecenben, minden egyéni számot elvitt, Van Ruijven ezüstérmes lett, Fontana jött be harmadiknak.

(Borítókép: Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)