Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Virgil
-1 °C
5 °C

Szívműtéte után visszatérhet az olimpiai bajnok síző

2020.11.12. 12:26
Megkapta az orvosi hozzájárulást, így szívműtétje után újrakezdheti élsportolói pályafutását az északi síben olimpiai és világbajnok Bernhard Gruber.

Az insidethegames.biz beszámolója szerint a 38 éves osztrák sportember szívébe súlyos koszorúér-szűkület miatt kellett egy speciális, kisméretű fémhálót, úgynevezett stentet beültetni.

A márciusi műtétet követően most engedélyezték számára a versenysportba való visszatérést.

Kicsit féltem, hogy nem kapok zöld jelzést, az orvosok azonban egyetértettek abban, hogy ismét száz százalékban alkalmas vagyok a csúcsversenyzésre, és ez az eddigi legnagyobb győzelmem

– idézte a portál Grubert, aki 2010-ben, Vancouverben csapatban nyert olimpiai aranyat, egyéniben pedig harmadik helyet szerzett. Emellett gyűjteményében további két – 2014-ben és 2018-ban kiérdemelt – olimpiai bronzérem, valamint három világbajnoki cím is szerepel.

(MTI)