Bejelentette visszavonulását az ötszörös olimpiai bajnok sportoló

2025.03.10. 13:03
Ötvenhárom évesen bejelentette visszavonulását Claudia Pechstein, a németek ötszörös olimpiai és hatszoros világbajnok gyorskorcsolyázója.

Hétfői, berlini sajtótájékoztatóján azt mondta: bár a korcsolyát szögre akasztja, marad a jégen, a jövőben ugyanis edzőként és tanácsadóként szeretne tevékenykedni. Pechstein korábban jelezte, addig hivatalosan nem fejezi be a pályafutását, amíg tart a pereskedése a nemzetközi szövetséggel (ISU).

A két fél 16 éve állt vitában egymással, azóta, hogy a sportolót 2009-ben doppingolásért két évre eltiltották. Pechstein vitatta a büntetés jogosságát, és 8,4 millió euró értékű kártérítést, fájdalomdíjat követelt. 

Az ügy szűk két hete zárult le, a felek végül peren kívül megegyeztek, és titoktartást fogadtak a részleteket illetően, a versenyző pedig most bejelentette, hogy visszavonul.

A német gyorskorcsolyázó 1991-ben versenyzett először a világkupában, amelyben később összesen 34 győzelmet aratott. Ő az egyetlen nő, aki nyolc téli olimpián indult – úgy, hogy a 2010-es vancouverin eltiltása miatt nem lehetett ott –, a játékokon kilenc érmet, köztük öt aranyat gyűjtött. Hat világbajnoki címe mellett hatszor ért el világcsúcsot. 

(MTI)