Szávay a döntőért játszik Ausztriában

2008.07.19. 09:22 Módosítva: 2008.07.19. 11:04
Szombaton előbb a negyeddöntőket játsszák az ausztriai Bad Gastein-i tenisztornán. Szávay ellenfele délben Beneseová lesz, amennyiben nyer a magyar lány, az elődöntőben a francia Parmentier és az osztrák Meusbuger mérkőzésének győztesével találkozhat.

Nagyon meg kellett szenvednie péntek délutáni mérkőzésén Szávay Ágnesnek a névtelen osztrák Klaffner ellen. Kétszer 2:5-ről állt fel, ami dicséretet érdemel. Sokkal könnyebb meccsre számítottunk és számítunk ezután is, hiszen a dán Caroline Wozniacki kiesésével a magyar versenyzőn kívül nincs több olyan játékos a mezőnyben, aki benne lenne a világ legjobb 50 játékosában.

Szávay következő ellenfele a cseh Iveta Benesová lesz, aki a torna 7. kiemeltje. Még nem játszottak egymás ellen. Benesova 25 éves, karrierje során egy WTA-tornát nyert meg, a cseh Fed Kupa-csapat tagja. Idén főleg ITF-tornákon gyűjtögette a pontokat, a Roland Garroson a selejtezőből indulva a legjobb 32-ig jutott, jelenleg a 64. helyen áll a világranglistán.

Serena Williams nagyon könnyedén lépett a stanfordi 600 ezer dolláros női tenisztorna elődöntőjébe. Az ötödik kiemelt Schnyder csak négy játékot nyert ellene. Folytatja menetelését a japán Szugijama, illetve a francia Bartoli. Ez utóbbi a második helyen kiemelt orosz Csakvetadze ellen nyert, két játszmában.

WTA-tornák

Bank of the West Classic, Stanford (a pénzdíj 600 ezer dollár). Női egyes, negyeddöntő: Serena Williams (1., amerikai)-Schnyder (5., svájci) 6:3, 6:1, Wozniak (kanadai)-Stosur (ausztrál) 6:2, 5:7, 6:4, Szugijama (japán)-Cibulkova (szlovák) 6:7, 7:6, 5:3, Cibulkova feladta, Bartoli (6., francia)-Csakvetadze (2., orosz) 6:3, 6:4.

Gastein Ladies, Bad Gastein (a pénzdíj 175 ezer euró). Női egyes, 2. forduló: Szávay (1., magyar)-Klaffner (osztrák) 3:6, 7:6, 7:6, Benesova (7., cseh)-Voszkobojeva (orosz) 6:4, 4:6, 6:1, Parmentier (4., francia)-Grönefeld (német) 7:5, 4:6, 6:4, Hladikova (cseh)-Sprem (horvát) 6:3, 1:6, 6:4, Koritceva (ukrán)-Wozniacki (3., dán) 6:4, 4:6, 7:6, Hradecka (cseh)-Bacsinszky (5., svájci) 6:1, 6:4, Meusburger (osztrák)-Ani (észt) 6:2, 2:6, 6:2.

Meglepetések nélkül érkeztünk az indanapolisi, 525 ezer dolláros férfi tenisztorna elődöntőjéhez. A négy kiemelt könnyedén jutott be a legjobb négybe, különösen az első helyen kiemelt amerikai James Blake teljesítménye meggyőző.

Akadtak meglepetések a pénteki játéknapon a másik három helyszínen. Kitzbühelben, ahol 571 ezer euró a pénzdíj, az első három kiemelt nem jutott a legjobb négybe. A torna legnagyobb meglepetését román Victor Hanescu okozta, aki nagyon jó formában van. Jelenleg az 59. helyen áll a világranglistán, a múlt héten meglepetésre megnyerte a gstaadi viadalt, élete első ATP-győzelmét aratva.

Az amersfoorti 326 ezer eurós tornán pénteken a második és a negyedik kiemelt búcsúzott. Umagban, ahol ugyanennyi pénzért teniszeznek, Carlos Moya kiesése okozott meglepetést. Legyőzője a 21 éves olasz Fabio Fognini, aki idén már 30 helyet fejlődött és jelenleg a 73. helyen áll a világranglistán. Fognini idén Torinóban Challenger tornát nyert, Varsóban ATP-viadalon elődöntőt játszott. A horvát versenyen ő a hetedik kiemelt.

ATP-tornák

Austrian Open, Kitzbühel (a pénzdíj 571 ezer euró). Férfi egyes, 2. forduló: Devilder (francia)-Peya (osztrák) 6:4, 6:4, Del Potro (7., argentin)-Roitman (argentin) 6:2, 6:4, Schüttler (2., német)-Hernych (cseh) 2:6, 6:4, 7:5. Negyeddöntő: Starace (4., olasz)-Schwank (5., argentin) 6:1, 6:2, Del Potro (7., argentin)-Devilder (francia) 6:2, 6:3, Hanescu (román)-Dabul (argentin) 6:3, 6:4, Melzer (6., osztrák)-Schüttler (2., német) 2:6, 7:5, 7:5.

Dutch Open Tennis, Amersfoort (a pénzdíj 326 ezer euró). Férfi egyes, negyeddöntő: Gicquel (1., francia)-Gabasvili (orosz) 6:4, 6:1, Darcis (3., belga)-C. Rochus (belga) 7:5, 6:3, Hernandez (spanyol)-Granollers (4., spanyol) 7:5, 6:2, Montanes (5., spanyol)-Acasuso (2., argentin) 6:0, 6:2.

ATP Studena Croatia Open, Umag (a pénzdíj 326 ezer euró). Férfi egyes, negyeddöntő: Verdasco (1., spanyol)-Zverev (német) 7:5, 7:5, Fognini (7., olasz)-Moya (3., spanyol) 6:4, 6:3, Andrejev (4., orosz)-Canas (6., argentin) 7:5, 6:4, M. González (argentin)-Karanusic (horvát) 2:6, 6:3, 7:6.

Indianapolis Tennis Championship, Indianapolis (a pénzdíj 525 ezer dollár). Férfi egyes, negyeddöntő: Blake (1., amerikai)-Lu Jen-Hszun (tajvani) 6:2, 6:0, Turszunov (3., orosz)-Capdeville (chilei) 3:6, 6:3, 6:1, Querrey (4., amerikai)-Reynolds (amerikai) 6:1, 3:6, 6:3, Simon (2., francia)-Haas (5., német) 4:6, 6:4, 6:2.