Ivó, Milán
9 °C
17 °C

Kapros és Czink is döntőt játszott

2009.02.16. 21:48
Kapros tavaly a moszkvai ITF-versenyen jutott a fináléba legutóbb, az öt éve még 44. magyar teniszező. 2007-ben az 501. helyig zuhant, a visszatérése óta már több mint 250 helyet javított. A stockholmi versenyen, a döntőben a német Tatjana Malek tudta csak legyőzni. Midlandban Czink Melinda próbálkozott, de az első körben kiesett, pedig a torna második kiemeltje volt.

Kapros úgy jutott a döntőig, hogy egyetlen szettet sem veszített, két ellenfele is jobban áll jelenleg nála a világranglistán. Csakúgy mint a döntőben a német Tatjana Malek, aki 62 hellyel előzte a magyart.

Kapros tavaly a moszkvai tornán a selejtezőből indulva jutott el a döntőig, ahol Anna Lapuscsenkovától kapott ki. Pályafutása során 2006-ben, Pekingben nyert ITF-tornát, WTA-versenyen pedig 2003-ban, Tokióban a döntőig jutott.

Az Egyesült Államokban tartózkodó Czink Melinda az első körben kiesett Midlandi tornán, pedig a 2. kiemelt volt. Párosban javított a magyar teniszező, a hazai Lindsay Lee-Waters oldalán a döntőig menetelt, ahol végül egy tajvani, japán kettőstől kaptak ki, hatalmas csatában. Czink amerikai partnerével korábban már három tornagyőzelmet aratott. Legyőzőjük japán tagja Rika Fudzsivara 2002-ben a 13. helyen állt a párosok világranglistáján.

A portugáliai Albufeirában Németh Virág és Árgyelán Csilla indult, de egyikük sem jutott a főtáblára. A hét legnagyobb győzelmét a francia Guillaume Rufin aratta, aki a selejtezőből indulva nyert meg egy férfi, 10 ezer dolláros versenyt.

Utánpótlásaink közül Kapitány Krisztina és Szávay Blanka továbbra is dél-amerikában turázik. Ezúttal a Conor de Plata-i versenyen indultak, Kapitány az első körben kiesett, Szávay az elődöntőig menetelt, végül az amerikai Paola Cos ellen feladta a meccset. Párosban egy kört ment a két lány.

A tunéziai Monasztirban Batyi Tamás, Godry Levente és Zsiga Máté, valamint Nagy Péter indult. Nagy a selejtezőben, Batyi és Godry az első körben kiesett, Zsiga is csak a második körig jutott. Párosban csak Godry, egy bosnyákkal az oldalán, élt túl egy kört. Ugyanezen a tornán Lukács Vanda a selejtezőből került a főtáblára, ahol egy győzelmet aratott.

A 7. hét eredményei

Férfiak

ATP-tornák

ABN AMRO World Tennis Tournament, ATP World Tour 500, Rotterdam, Hollandia (a pénzdíj: 1 445 050 EUR). Döntő: Rafael Nadal (spanyol, 1.)-Andy Murray (brit, 2.) 3:6, 6:4, 0:6. Páros: Daniel Nestor, Nenad Zimonjics (kanadai, szerb, 1.)- Lukas Dlouhy, Leander Paes (cseh, indiai, 2.) 6:2, 7:5.

SAP Open, ATP World Tour 250, San Jose, Egyesült Állanok (a pénzdíj: 600 ezer USD). Döntő: Radek Stepanek (cseh, 4.)-Mardy Fish (amerikai, 5.). Páros: Tommy Haas, Radek Stepanek (német, cseh)- Rohan Bopanna, Jarkko Nieminen (indiai, finn) 6:2, 6:3.

Brasil Open, Costa do Sauipe, ATP World Tour 250, Brazília (a pénzdíj: 562 500 USD). Döntő: Thomaz Bellucci (brazil)-Tommy Robredo (spanyol, 2.) 3:6, 6:3, 4:6. Páros: Marcel Granollers, Tommy Robredo (spanyol, 4.)-Lucas Arnold, Juan Monaco (aregntin) 6:4, 7:5.

Challenger-tormák

Az Új-Delhiben és a St. Etienne-ben meghirdetett torna is elmaradt.

Future tornák

Ausztrália F1, Mildura (15 ezer USD). A győztes: Brydan Klein (ausztrál, 1. – 194.)

Kolumbia F2, Cartagena (15 ezer USD). A győztes: Carlos Salamanca (kolumbiai, 4. – 295.)

Elefántcsontpart F2, Abidjan (15 ezer USD). A győztes: Andreas Haider-Maurer (osztrák, 2. – 297.)

Horvátország F1, Zágráb (15 ezer USD) A győztes: Martin Fischer (osztrák, 1. – 223.)

Egyiptom F3, Kairó (10 ezer USD). A győztes: Guillaume Rufin (francia, selejtezős – 1045.)

Franciaország F3, Bressuire (10 ezer USD). A győztes: Ruben Bemelmans (belga, 3. – 261.)

Olaszország F1, Bari (15 ezer USD). A győztes: Walter Trusendi (olasz – 427.)

Panama F1, Panamaváros (10 ezer USD). A győztes: Rafael Arevalo (salvadori, 3. – 435.)

Spanyolország F5, Cartagena (10 ezer USD) A győztes: Andrea Arnaboldi (olasz, 2. – 364.)

Nők

WTA-tornák

17eme Open GDF SUEZ, Premier Tournament, Párizs, Franciaország (a pénzdíj: 700 ezer USD). Döntő: Gyementyeva (orosz, 3.)-Mauresmo (francia, 7.). Páros: Cara Black, Liezel Huber (zimbabwei, amerikai, 1.)-Kveta Peschke, Lisa Raymond (cseh, amerikai, 2.) 6:4, 3:6, 10-4.

PTT Pattaya Open, International Tournament, Pattaya City, Thaiföld (a pénzdíj: 220 ezer USD). Döntő: Zvonarjova (orosz, 1.)-Mirza (indiai) 7:5, 6:1. Páros: Jaroszlava Szvedova, Tamarine Tanasugarn (kazah, thaiföldi)-Julija Bejgelzimer, Vitalija Gyacsenko (ukrán, orosz) 6:3, 6:2.

ITF-tornák

Albufeira, Portugália (10 ezer USD). Selejtező. 1. forduló: Németh Virág-Alice Savoretti (olasz) 3:6, 3:6. Batta Lucia-Diana Marcu (román) 4:6, 2:6. Árgyelán Csilla kiemelt volt. 2. forduló: Árgyelán Csilla-Maria Navarro Cruz 7:5, 4:6, 1:6. A győztes: Darina Sedenkova (cseh – 609.)

Csiangmen, Kína (10 ezer USD). A győztes: Jing-Jing Duan (kínai – 935.)

Mallorca, Spanyolország (10 ezer USD). A győztes: Tina Schiechtl (osztrák, 3. – 447.)

Mildura, Ausztrália (25 ezer USD). A győztes: Abigail Spears (amerikai, 3. – 237.)

Stockholm, Svédország (25 ezer USD). Főtábla, 1. forduló: Kapros Anikó-Lenka Jurikova (szlovák) 6:2, 7:5. 2. forduló: Kapros-Elena Csalova (orosz) 6:4, 6:4. Negyeddöntő: Kapros-Alexandre Dulgheru (román) 6:4, 6:4. Elődöntő: Kapros-Lina Stanciute (litván, 9.) 6:2, 6:4. Döntő: Tatjana Malek (német, 6.)-Kapros 6:3, 6.2. Malek a világranglistán a 185. helyen áll. Páros, 1. forduló: Kapros, Kulikova (magyar, orosz)-Fedossova, Pavlovic (francia) 7:6(5), 6:1). Negyeddöntő: Klaffner, Milevszkaja (osztrák, fehérorosz)-Kapros, Kulikova 6:3, 6:4.

Cali, Kolumbia (50 ezer USD). Főtábla, 1. forduló: Chayenne Ewijk (holland)-Marosi Katalin 6:2, 6:1. A győztes: Anasztaszia Jakimova (fehérorosz, 4. – 103.)

Midland, Egyesült Államok ( 75 ezer USD). Főtábla, 1. forduló: Jevgenyija Rogyina (orosz)-Czink Melinda (magyar, 2.) 6:1, 2:6, 7:6(5). Páros, 1. forduló: Czink Melinda, Lindsay Lee-Waters (magyar, amerikai)-Ivanova, Szavranska (orosz, ukrán) 6:3, 6:4. Negyeddöntő: Czink, Lee-Waters-Danilidu, Lepchenko (görög, amerikai) 6:2, 6:4. Elődöntő: Czink, Lee-Waters-Csang, Foretz (tajvani, francia) 7:6(8), 6:4. Döntő: Csen, Fudzsivara (tajvani, japán)-Czink, Lee-Waters 7:5, 7:6(5). A győztes: Lucie Hradecka (cseh, 5. – 115.).

A magyarok világranglista helyezései

Férfiak (zárójelben a múlt heti helyezése és a pontszáma):

Balázs Attila 306. (311., 224 pont), Bardóczky Kornél 514. (510.-100 pont), Kellner Ádám 562. (569.-85 pont), Varga Róbert 577. (579.-82 pont), Balázs György 636. (633.-64 pont), Lukács Dénes 1061. (1057.-14 pont), Kiss Sebő 1157. (1159.-10 pont), Kovács Márk 1656 (1661.-2 pont), Fucsovics Márton 1738. (1743.-2 pont), Novák Balázs 1738. (1743.-2 pont), Krocskó Krisztián 1916. (1922.-1 pont)

Nők (zárójelben a múlt heti helyezése és a pontszáma):

Szávay Ágnes 29. (30.-1681 pont), Czink Melinda 71. (80.-836 pont), Arn Gréta 158. (154.-390 pont), Marosi Katalin 181. (181.-331 pont), Kapros Anikó 247. (240.-215 pont), Nagy Kira 304. (291.-156 pont), Király Pálma 408. (406.-102 pont), Filipovski Aleksandra 682. (684.-36 pont), Jani Réka 808. (807.-22 pont), Németh Virág 925. (890.-15 pont), Árgyelán Csilla 997. (997.-10 pont).

Junior fiúk: Batyi Tamás (106., -3), Zsiga Máté (123., -1), Godry Levente (228., +13), Szendrői László (656., -7), Nagy Péter (710, -7), Fucsovics Márton (847., -6), Filipenko Viktor (1283., -19), Kinál Kristóf (1509., -20), Sardu Dániel (1716., -20).

Junior lányok: Babos Tímea (9., =), Susányi Zsófia (21., +1), Jani Réka 84., -1), Bulgakova Vaszilisza (111., -1), Mikó Zsófia (120., -1), Filipovski Aleksandra (158., -11), Szávay Blanka (202., +62), Lukács Vanda (367., +84), Kapitány Krisztina (395., +21), Bukta Ágnes (596., -7), Hegedűs Dóra (724., -9), Ferenczi-Bakó Anett (1086., -9), Forgách Anikó (1143., -12), Müller Réka (1227., -9), Imre Yvett (1402., -15), Varga Fanni (1719., -17), Andrejszki Dóra (1719., -17).

A győztesek neve után zárójelben a nemzetiségük, ha kiemeltek, akkor annak sorszáma, illetve az aktuális héten a világranglista helyezésük. A magyarok eredményét dőlt betükkel jelöltük.