Szávay kiverte Ana Ivanovicsot Miamiban

2009.03.29. 20:09 Módosítva: 2015.05.20. 05:41

Most már bátran ki lehet jelenteni, hogy Szávay ismét megtalálta önmagát. Minden tekintetben felülmúlta a tavaly júniusban még a világranglista első helyén álló Ana Ivanovicsot. Ötödször nyert top10-es ellen, sikerével nyolcaddöntős Miamiban, a 4,5 millió dolláros tenisztorna női egyesében.

Szávay kezdett jobban, 2:0-ra vezetett, de Ivanovics 3:3-nál utolérte a magyart. 5:4-nél két szettlabdát még elhibázott, de a harmadikat hozta és 44 perc alatt nyerte az első játszmát.

A második játszmában Ivanovicsé volt az első brék, 1:1 után vette át a vezetést, de Szávay egyből egyenlített. Hatalmas küzdelmet hozott a játéknak ez a része, a szerb 37 perc után egyenlített.

Szávay idén nyolcadszor játszott döntő szettet, amelyből csak egyet sikerült korábban megnyernie. 2:0 után eső miatt félbeszakadt a találkozó, majd 3:0 után ismét. Nem zökkent ki a magyar játékos, bár 4:0 után elveszítette az adogatását, egyből sikerült visszavennie. 5:1-nél a meccsért szervált, és egy óra 56 perc alatt, egy régóta várt hatalmas sikert aratott.

A negyeddöntőbe jutásért a fehérorosz Viktoria Azarenka lesz az ellenfele, aki 6:1, 6:4-re verte az orosz Csakvetadzét. Azarenka a torna 11. kiemeltje. Korosztályukban egymást felülmúlva nyerték meccseiket, párosban is játszottak együtt.

Eredmény: Szávay Ágnes (magyar, 25.)-Ana Ivanovics (szerb, 7.) 6:4, 4:6, 6.1.