Czink Melinda kiesett Birminghamben

2009.06.12. 15:38

Czink Melinda csütörtökön három meccset játszott, mindegyiket megnyerte. Este a párosban lépett pályára, péntek kora délután már az elődöntőbe jutás volt a tét egyesben. Viszonylag simán 6:1, 7:6-ra kikapott az indiai Sania Mirzától.

Mirza 98. a világranglistán, Czink 57. Eddig egyszer találkoztak, 2005-ben Czink 0:6, 6:4, 6:4-re nyert. Ahogy négy éve, ezúttal is nagyon könnyen elment az első játszma. Mindössze 26 perc alatt nyert az indiai 6:1-re. 2:1-ig még mindketten hozták az adogatásaikat. Mirza ezután kétszeres fogadóelőnybe került, kiszerválta Czinket, amivel megnyerte az első játszmát.

A második szett is szorosan kezdődött, 2:1-nél viszont Czinknek sikerült a brék. Nem sokáig örülhetett, egyből elvesztette az adogatását. 4:4-nél a legfontosabb gém következett, megint nem Czink nyerte. 5:4-es vezetésénél játszmalabdához is jutott Mirza, ezt még sikerült hárítani, majd kiegyenlíteni a fogadóelőnyt.

Az indiai teniszező 6:6 után rövidítéssel tett pontot a meccs végére. Két labdája is volt, az elsőt beütötte, 77 perc alatt jutott élete második elődöntőjébe. Az elsőt, még 2005-ben, Hiderabadban, megnyerte.

Czink Melinda így is sikerrel zárta a tornát, a 16. legerősebb játékosként a legjobb nyolcig jutott. Idén ez volt a harmadik negyeddöntője, Fezben elődöntős volt. Javított tavalyi birminghami eredményén is, akkor a 16 között búcsúzott. Idei mérlege 24 győzelem, 15 vereség.