Fedett pályán játszottak Wimbledonban

2009.06.29. 21:44 Módosítva: 2009.06.29. 21:44

Serena Williams a szlovák Daniele Hantuchová ellen nyert, Venus ellenfele, a szerb Ana Ivanovics a csalódottságtól és a fájdalomtól sírógörcsöt kapva adta fel a meccset. Roger Federer csak egyetlen adogatást vett el Robin Söderlingtől, így is három szettben zárta le a Roland Garros visszavágóját.

A hetedik játéknap két rangadóval kezdődött. A centerpályán a Roland Garros két idei döntőse, Roger Federer és Robin Söderling csapott össze. Ahogy Párizsban, úgy most Londonban sem tudott a svéd igazi vetélytársa lenni a megint világelsőségre törő svájcinak. Ezúttal játszmát sem tudott elvenni Federertől, aki 23 ászt ütött és csak nyolc ki nem kényszerített hibája volt. Így is a három szettből kettő ért véget rövidítéssel, Federer csak egyszer tudta elvenni Söderling adogatását.

Ana Ivanovics Venus Williamst próbálta megállítani, Wimbledon ötszörös bajnoka azonban nagyon simán, 31 perc alatt, 6:1-re hozta az első szettet. Nagyon küzdött a szerb szépség, de már az első játszma alatt észrevehető volt, hogy nincs százszázalékos állapotban. Hiába nyilatkozta egy nappal a meccs előtt, hogy karrierje során sosem volt ilyen jó formában, egy sajnálatos sérülés hamar véget vetett a meccsnek. Ivanovics a második szett elején orvosi segítséget kért, nagyon sokáig állt a játék. Végül egy gém erejéig még pályára lépett, de a végén a könnyeivel küszködve combizomhúzódás miatt feladta a meccset.

Közben beborult az ég London felett és a kéthetes tornán először kellett meccseket félbeszakítani. De nem a centerpályán, ahol most debütált a fedett pálya. Ennek az előnyét először a világelső Dinara Szafina és a francia Amélie Mauresmo élvezhette, az ő meccsük alatt eredt el az eső.

Az első szettet remek játékkal nyerte a francia, a másodikban egyenlített az orosz, majd a döntő játszmában – már az eső miatt behúzott, új tető alatt – Mauresmo 4:3-nál két bréklabdához jutott, de nem tudott élni a lehetőségekkel. Ezzel el is dőlt az összecsapás, az első helyen kiemelt Szafina elvette riválisa adogatását, megnyerte a sajátját és ezzel a meccset is.

A férfiaknál a horvát Ivo Karlovic nem kis meglepetésre legyőzte a hetedik helyre rangsorolt spanyol Fernando Verdascót, így a horvát ászkirály lesz Roger Federer ellenfele a negyeddöntőben. Karlovic egyszer már nyert a svájci ellen, de nyolcszor kikapott. A statisztikák szerint Karlovic üti a legtöbb ászt, eddigi négy meccsén 137-et. A második helyen álló Almagrónak ez 81-szer sikerült.

A nőknél továbbra is fantasztikus formában van Sabine Lisicki. A 19 esztendős német teniszező, aki szombaton az idei Roland Garros-győztes orosz Szvetlana Kuznyecovát búcsúztatta, hétfőn a dán Caroline Wozniackit verte meg. A világranglista-41., az Egyesült Államokban, Bradetonban élő és készülő német teniszező ötödször vert top 10-es játékost, ezen a tornán már másodszor.

Véget ért a 17 éves amerikai Melanie Oudin menetelése is, a lengyel Agnieszka Radwanska állította meg az idei női torna meglepetésemberét. A legjobb olasz, Francesca Schiavone Marion Bartoli után másik franciát, a 26. kiemelt Virginia Razzanót is elintézett. A 2000 óta Grand Slam tornákon induló olasz karrierje során harmadszor játszik GS-negyeddöntőt, Wimbledonban a harmadik körnél tovább még sosem jutott.

A nap legszebb sikerét Lleyton Hewitt aratta. A 2002-ben bajnok ausztrál 0-2-ről fordított a cseh Radek Stepanek ellen. „Tapsoljanak, ha ötszettes meccset akarnak látni” - szólt a közönségnek a két játszma elvesztése után a volt világelső, aki jelenleg az 56. a rangsorban. Majd ezután három játszmában megnyerte a meccset és a negyeddöntőbe jutott, ahol a Berdych-Roddick meccs győztese lesz majd az ellenfele.

Junior női egyesben Susányi Zsófia után Babos Tímea is sikerrel vette az első akadályt. Babos a brit Tara Moore ellen 6:3, 4:0-ra vezetett, amikor ellenfele feladta a meccset. Susányi az olasz Martina Trevisan, Babos a szlovák Vivien Juhaszová ellen folytatja. Babos a torna hatodik kiemeltje.