Szávay Pennettával játszik Cincinnatiben

2009.08.12. 12:10

Szávay Ágnes kedden nagy csatában legyőzte a lengyel Urszula Radwanskát, szerdán pedig már a nyolcaddöntőbe jutásért lép pályára. Ellenfele az olasz Flavia Pennetta lesz, aki a torna 12. kiemeltje. Czinkre nehéz feladat vár, az egykori világelső Ana Ivanoviccsal találkozik. Szávay meccse délután ötkor, Czinké este nyolc óra után kezdődik.

A május elejei madridi torna után találkozik ismét Szávay és a 27 éves Flavia Pennetta. Akkor a magyar nagy meccsen 6:3, 6:7, 6:2-re nyert. Most is nehéz feladat vár rá, mert a gyenge szezonkezdet után Pennetta remek formában van, legutóbbi 15 meccséből csak egyet veszített el. Elődöntős volt Bastadban, megnyerte a palermói és a Los Angeles-i tornát. Ez utóbbit úgy, hogy három oroszt is legyőzött: Petrovát, Zvonarjovát és Sarapovát. Ez volt karrierje nyolcadik tornagyőzelme, a 12. helyre jött fel a világranglistán. Korábban kétszer is legyőzte Szávayt. Az első körben a selejtezős japán Moritát verte.

Czinktől bravúr lenne, ha legyőzné Ana Ivanovicsot, akit korábban egyszer sem múlt felül eddigi három meccsükön. Legutóbb 2007-ben, Wimbledonban találkoztak. A magyar esélyeit növelheti, hogy nincs nagy formában Ivanovics. Indian Wells óta – akkor a döntőig jutott – egyetlen tornán sem verekedte magát túl a legjobb tizenhaton. Idén 22-10 a győzelmi mutatója, Miamiban Szávay is legyőzte.

Két orosz, Dinara Szafina és Szvetlana Kuznyecova, valamint Venus Williams már a legjobb 16-ban van. Szafina és Kuznyecova csak nagy csatában jutott túl a második körön, Venus Williams viszont simán nyert. A keddi játéknapon két kiemelt, Nagya Petrova (10.) és Dominika Cibulkova (15.) búcsúzott.

Roger Federer túl van az első meccsén. Ikerlányai születése óta először lépett pályára, ha nehezen is, de legyőzte a kanadai szabad kártyás Frederic Niemeyert. A svájci mellett Andy Murray, Djokovics és Davigyenko is sikerrel vette a második fordulót. Jól ment a selejtezőkből érkezőknek is, négyen továbbjutottak a második körbe. A kazah Golubjov – aki szerencsés vesztesként lett főtáblás – Radek Stepaneket, Ferrero az ausztrál Lleyton Hewittot győzte le.

Kemény meccs vár Rafael Nadalra. A spanyol visszatérése utáni első egyes meccsen honfitársát, David Ferrert kapta. A két spanyol tízszer találkozott, Nadal vezet 7-3-ra, az utolsó három meccsen is ő nyert.