Két félórát bírt Szávay a US Openen

Mindössze 68 percet tartott Szávay Ágnes idei US Open szereplése: rettenetesen sok hibával, a végén kettős hibával, 68 perc alatt kikapott az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában az izraeli Shahar Peertől 6:2, 6:2 arányban.

Az izraeli teniszező adogatóelőnnyel kezdett, majd Szávay adogatását is elvette. Ekkor még a legjobb magyar teniszező visszavágott, kiegyenlítette brékhátrányát, majd a sajátját is hozta.

Innét kezdve viszont összezuhant Szávay, de nem azért, mert ellenfele ellenállhatatlan formában teniszezett, hanem mert ő hibázott rettenetesen sokat. Legkevésbé sem volt összeszedett, és az első szettben 12 ki nem kényszerített hibát vétett. Peer 30 pontot és négy gémet nyert egymás után, 33 perc alatt 6:2-re hozta a játszmát.

Öt elveszített gém után a másodikban Szávay első adogatását hozta, így rövid ideig 1:1 volt az állás. Után megint négy játékot nyert sorozatban Peer, leginkább azért, mert Szávay rendre pályán kívülre vágta a labdát.

Peernek semmi különöset nem kellett tenni azért, hogy 5:1-nél már a meccsért adogasson. Ekkor Szávaynak volt két olyan ütése, ami régi önmagára emlékeztetett, brékelt, 5:2-re szépített, de ez volt a maximum, amit ki tudott hozni magából.

Megint elbukta az adogatását, ráadásul úgy, hogy a meccslabdánál kettős hibát vétett, egy bő óra alatt kiesett a tornáról.

Tavaly a 13. kiemelt volt a magyar, idén Cibulkova visszalépése miatt került be a legjobb a 32-be. Ez sem segített neki, egyből az első körben búcsúzott.

Az idei keménypályás szezonja pocsékul sikerült: negyedik amerikai tornáján hatodik meccséből a negyediket veszített el. A US Openen 2007-ben negyeddöntős volt, tavaly a második körben esett ki.

Idén eddigi 41 mérkőzéséből a 18-at veszített el a legjobb magyar játékos.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58