Jani Réka nyerte a budapesti tenisztornát

Az első helyen kiemelt Jani Réka-Luca nyerte a 10 ezer dollár összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben két játszmában jobbnak bizonyult a harmadikként rangsorolt cseh Lucie Kriegsmannovánál.

A világranglistán 349. magyar játékos az első szettet rövidítésben hozta, majd a folytatás simábbra sikerült a népligeti IDOM Sportközpontban. A 18 éves Jani Réka-Luca tavaly óta veszt részt felnőtt versenyeken. Karrierje során harmadszor játszott ITF-tornán döntőt, ez volt az első tornagyőzelme. Idén júniusban a svédországi Kristienhamnban jutott el a fináléig, de akkor a világranglista-164. grúz, Anna Tatisvili jobb volt nála. Augusztus végén már a 346. helyen is állt, ezzel a sikerrel minden bizonnyal saját rekordot fog dönteni. 2009-ben a horvátországi Hvarban már párosban nyert egy ITF-tornát.

Döntő: Jani Réka-Luca (1.) - Lucie Kriegsmannova (cseh, 3.) 7:6 (7-3), 6:2

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58