S. Williams meg akarta ölni a vonalbírót

2009.09.13. 12:14
000T TRWas2576303

Kim Clisjters már csak két labdára volt a győzelemtől a címvédő Serena Williamsszel szemben a US open női elődöntőjében, végül úgy nyerte meg a mérkőzést, hogy már hozzá sem kellett érnie a labdához. Serena 15-30-nál adogatott, az első labdája kiment, a másodiknál pedig az oldalsó vonalbíró lábhibát ítélt, így meccsponthoz jutott a belga.

A videón nem látszik pontosan, jogos volt-e az ítélet - egyébként is ritkán fújnak be ilyen hibát kiélezett helyzetben – de az biztos, hogy ha bent is van a lába, csak alig észrevehetően, Serena mindenesetre kiborult. Ingerülten mondta a magáét a vonalbírónak, miközben ütőjével fenyegette.

A vonalbíró egy idő után odament a vezetőbíróhoz, és elmondta, hogy Serena azt kiabálta: Megöllek! A versenyigazgató is odajött, rövid megbeszélés után (amiből csak annyit lehet hallani, hogy Serena felháborodottan tagadja, hogy ilyet mondott volna) az amerikai büntetőpontot kapott, és így kikapott. Eldobta az ütőjét, majd odasétált Clijstershez, és gratulált neki.

Tízezer dollárra büntették

A Grand Slam-tornán sportszerűtlen viselkedésért kiszabható legmagasabb, tízezer dolláros büntetéssel sújtották a szervezők Serena Williamst. Az amerikainak további ötszáz dolláros bírságot kell fizetnie, amiért üvöltözés közben rázta, később pedig ledobta az ütőjét. Williams az elődöntőbe jutással 350 ezer dollárt keresett Flushing Meadowsban.