Roger Federer: Ez volt életem ütése

Éles helyzetben ritkán látható bravúrt mutatott be Roger Federer a Novak Djokovics elleni elődöntőben az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Az óriási csatát hozó hétfő hajnali meccsen Flushing Meadowsban az első szettet rövidítésben, a másodikat 7:5-re nyerte a svájci.

A világelső 7:6, 7:5, 6:5-ös állásnál, 0-30-nál befutott egy átemelést és a hálónak háttal, a lába között ütötte el a labdát a röptézni előrejövő szerb mellett.

„Időnként ezt is gyakorlom edzésen, de sosem jön be. Talán ezért lett életem legjobb ütése” – jelentette ki a címvédő, aki a káprázatos mozdulattal egyben meccslabdához is jutott, melyet aztán magabiztosan vágott be még mindig elképedt ellenfelének.

„Mit is mondhatnék? – vetette fel utólag Djokovics. – Szép volt. Nem tehettem ellene semmit.”

A magyar idő szerint hétfőn 22 órakor kezdődő, Juan Martin del Potro elleni döntőben Federer sorozatban 41. győzelmére készül a US Openen. További rekord, hogy már a 21. Grand Slam-fináléját játssza, illetve hogy sorozatban 22 GS-elődöntőt vívott meg. Ha nyer, már 16 GS-trófeát mondhat magáénak, amely szintén sportágtörténeti csúcs.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58