Először indult Grand Slamen, megnyerte

Fucsovics Márton, a 17 éves nyíregyházi teniszező a tajvani Cseng Peng Hszie oldalán óriási bravúrral, három kiemelt ellenfelet verve megnyerte a junior férfipárost a US Openen. Az amerikai nyílt teniszbajnokságon magyar még sosem nyert, eddig Bardóczky Kornél jutott a legtovább, elődöntős volt 1996-ban a juniorok között.

Fotók: Nyirtenisz.hu

Az egyik legnagyobb ígéretnek tartott Fucsovics Márton – akiről Taróczy Balázs is elismerően nyilatkozott – 1992. február 8-án született Nyíregyházán, ötéves kora óta teniszezik. A szakemberek úgy vélik, hosszú idő után az első férfi teniszezőnk lehet, aki eljut a top100-ig.

1998-ban majdnem eltanácsolták, mert olyan kicsi volt, hogy a hálót is alig érte fel. Nyolcéves korában már meghatározó szereplője volt a 12 éves fiúk mezőnyének, Gyuricsku Enikő után 2001-től Erőss Béla lett az edzője. 2003-ban korosztályos bajnoki címet nyert, ő képviselte Magyarországot a dél-afrikai Sun Cityben a 12 éves fiúknak rendezett Világdöntőn.

2004-ben országos bajnokságot és három nemzetközi versenyt is megnyert, 2005-ben a 14 évesek között volt magyar bajnok. Egy év múlva kikapott az ob-döntőben, de négy nemzetközi tornát tudott megnyerni, 2007-ben pedig az ob-t és a vidékbajnokságot is megnyerte.

2007 szeptemberében Fucsovics a Stuttgart melletti Murrba, a First-Line teniszakadémiára került, 2008-ban az U16-osok között nyert Eb-csapataranyat. A profi felkészítés mellett az akadémia szakemberei úgy gondolták, hogy a Future-versenyeken edződjön az akkor még 16 éves játékos. Később kiderült, ez hibás döntés volt.

Tíz felnőttversenyen indult, de csak három tornán jutott a főtábláig, egyetlen győzelme volt: Németországban az új-zélandi Matthew Simpsont verte, ezzel két ATP-pontot gyűjtött, ezzel felkerült a felnőtt világranglistára is.

Idén taktikát váltott a First-Line Academy. Fucsovicsnak márciusig hét ATP Future-versenyén hasonló eredményei voltak, egyszer sem sikerült a főtáblára jutás, így a menedzsment ismét a juniorversenyekre koncentrált. Jó ötlet volt, Fucsovics a 22. helyre jött fel a junior ranglistán, 45 meccséből 39-et nyert, Pratóban és Halléban nyert juniortornát, Firenzében döntős volt.

Júliusban az ausztriai Villachban rendezett U18-es Eb-n nem kiemeltként egészen a döntőig jutott, ahol végül a torna 5. kiemeltje, a spanyol Steven Diez győzte le nagy küzdelemben, 6:4, 4:6, 7:5-re.

A US Open előtt a quebeci, kanadai junior Openen elődöntős volt, élete első Grand Slam-versenyén, a US Openen egyesben nyolcaddöntőig ment, a párosban pedig jött a fantasztikus bravúr (a fiúknál legutóbb Balázs György tudott Grand Slamet nyerni, 2003-ban az izraeli Dudi Selával a Roland Garroson).

"Nagyon jó érzés győztesként hazajönni az első nagy Grand Slam-tornámról" – mondta a 186 centis Fucsovics, hozzátette, talán még inkább felértékeli a sikert, hogy első magyarként tudott győzni New Yorkban. Egyesben sérülés miatt nem sikerült jobban teljesítenie, ám semmiképpen sem szeretné erre fogni a viszonylag korai búcsút. Tisztában van vele, hogy nem játszott jól, ugyanakkor így is szép eredménynek értékeli a legjobb nyolcba kerülést.

„Párosban szerencsére tökéletesen kiegészítettük egymást tajvani társammal, aki nagyon laza, elképesztően gyorsan mozog, és bravúros ütésekre képes. Én inkább az erőt képviseltem ebben a párban, de az eredményen látszik, hogy jól tudtunk együttműködni.”

Most néhány hét pihenés következik, majd visszautazik a németországi akadémiára, ahol megkezdi a téli edzésprogramot.

Hornok Miklós, a versenyző edzője elmondta, a Nyíregyházi VSC a fiatal teniszező mellett áll, de a megfelelő felkészülés érdekében a külföldi edzéslehetőség mellett döntöttek.

„Eddig is mindent az akadémiai rendszeren keresztül sikerült elérnünk, és ezt a jövőben is folytatni szeretnénk – mondta Hornok. – Marci menedzsere stabil lábakon áll, nagyon jó lehetőségeket kínál, de szerencsére nem értékeli túl ezt a sikert, és mi is igyekszünk megfelelően kezelni a helyzetet. Úgy gondolom, hogy nagyon sok múlott azon, hogy a tajvani fiúval remek volt a kapcsolatunk, nagyon jó hangulatban teltek a napok, ez mindenképpen kellett a győzelemhez.”

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58