A Tennis Classics sztárjai a US Open döntőjéről

Boris Becker a helyszínen követte a hét elején zárult US Open eseményeit, és a CNN-nek adott interjújában a következőképpen értékelte a döntőn látottakat: „Nagyon nagy csalódást okozott a teniszvilágban Federer veresége. Nyilván rengetegen fogadtak az ő győzelmére. A harmadik szett után, amikor Federer vezetett, még mindenki a tizenötszörös Grand Slam-győztes sikerét várta.”

„De Del Potrónak más tervei voltak, és fantasztikus játékkal tért vissza a negyedik szettre. Federer ugyanakkor a vége felé kicsit fáradtnak tűnt. Bár Del Potro nagyon ideges volt a mérkőzés elején, előtte nem tudott megfelelően enni, nem aludt jól, mégis hihetetlenül erős ütéseket láthattunk tőle. Becker elsősorban Del Potro fiatal korának tulajdonítja a sikert.”

Érdekesség, hogy az amerikai torna előtt a svéd Mats Wilander – aki Boris Beckerrel együtt szerepel az októberi budapesti Tennis Classics versenyen – már felhívta a figyelmet az ifjú trónkövetelő remek formájára. A US Open férfi mezőnyéről közölt esélylatolgatásában – bár Federer erőnlétét mindenkiénél jobbnak ítélte – arra figyelmeztetett, hogy a dél-amerikai Del Potrót sem szabad leírni…

Fucsovics Márton is pályára lép a Tennis Classics-en

Alighogy hazatért bravúros amerikai győzelme után, máris egy megtisztelő felkérés fogadta Fucsovics Mártont, a US Open páros junior férfi versenyét megnyerő nyíregyházi teniszezőt. Taróczy Balázs, a Tennis Classics versenyigazgatója az októberi torna páros mérkőzésén szerepeltetné az ifjú játékost.

Az októberi Tennis Classics múlt hét keddi sajtótájékoztatóján tartott sorsolás nyomán véglegessé vált a mérkőzések párosítása. Eszerint az első meccseket Mats Wilander Yannick Noah ellen, míg Boris Becker Henri Leconte ellen vívja. Pat Cash, Thomas Muster és Mansour Bahrami az első mérkőzés vesztesével együtt páros meccsen küzdenek egymással.

A második napon a bronzmeccs és a döntő között sorra kerülő párosban Taróczy Balázs is ütőt ragad a régi riválisok ellen, a meccs második részében pedig az újdonsült US Open-győztes Fucsovics Márton lép a helyére. A felállás bizonyára nem lesz idegen a hazai teniszvilág legújabb büszkesége számára, a partner és az ellenfelek talán annál inkább.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25