Djokovics lemosta cseh Hernychet Bázelben

2009.11.06. 09:30

Novak Djokovics pályafutása során először indult Bázelben, a viadal második kiemeltje, az első Roger Federer mögött. A nyolcadöntőben egész egyszerűen lemosta a cseh Jan hernychet, 52 perc alatt 6:0, 6:0-ra nyert.

Három bréklabdát hárított, és a kilenc lehetőségéből hatszor elvette ellenfele adogatását. Az ATP World Tour 2009-es szezonjában csak ötödször fordult elő, hogy a főtáblán valaki gémet sem tud nyerni, Bázelben pedig 1977 óta nem volt ilyen, akkor az amerikai Jeff Borowiak ütötte ki honfitársát, Trey Waltkét. A 22 éves szerb idén már a 18. negyeddöntőjére készülhet, a 68. győzelmét aratta, miközben 18-szor kapott csak ki.

A svájci, szabadkártyával induló Marco Chiudinelli három szettben győzte le a selejtezőből érkező Michael Lammert. A 28 éves teniszező karrierje során másodszor jutott csak ATP-tornán a negyeddöntőbe, jelenleg a 71. a világranglistán, aminél előbbre még sosem állt. A szintén selejtezőből érkező Jevgenyij Koroljov is negyeddöntős, nem lesz könnyű a folytatás, a világelső, Roger Federer következik, aki 2006 óta nem talált legyőzőre.

Valenciában Nyikolaj Davigyenko jutott könnyen az elődöntőben. A júniusi, wimbledoni torna óta 11 versenyen indult és kilencszer eljutott legalább a legjobb nyolcig. Az akkori fiaskó után – a legjobb 32 között a cseh Tomas Berdych verte – négy tornát nyert, az eddigi összeset ebben az évben. A spanyol torna 2008-as győztese, David Ferrer ki sem állt, sérülés miatt feladta a Montanes elleni meccset.

Andy Murray hathetes kihagyás után már negyeddöntős a valenciai tornán, az argentin Leonardo Mayert verte három szettben. A nagy csata 2 óra 22 percig tartott. A skót idén a harmadik olyan férfi teniszező, aki elérte a 60. győzelmét, Murray 16 tornájából a tizenharmadikon jut el legalább a negyeddöntőig.

Valenciában a negyeddöntőben: Murray-Montanes (spanyol), Verdasco (spanyol, 4.)-Robredo (spanyol, 7.), Simon (francia, 5.)-Juzsnij (orosz), Davigyenko (orosz, 2.) - Garcia-Lopez (spanyol). Bázelban: Federer (svájci, 1.)-Koroljov (orosz), Gasquet-Chiudinelli (svájci), Stepanek (cseh, 5.)-Cilic, Djokovic (szerb, 2.)-Wawrinka.