Elvehetik Budapesttől a tenisz WTA-tornát

2009.11.16. 11:41

Románia és Szlovákia is élénken érdeklődik a hagyományos Budapest Grand Prix női teniszverseny rendezési jogának átvétele iránt.

Az MTI érdeklődésére Márky Jenő, a nagyszabású viadal versenyigazgatója megerősítette, hogy anyagi okok miatt 2010-től külföldre kerülhet a magyar fővárosból a WTA-torna.

„Az év végéig biztosítani kellene a rendezési költségeket” – mondta hétfőn az MTI-nek Márky arról, hogy mikor dőlhet el a kérdés.

A budapesti torna a WTA Tour professzionális női versenysorozat magyarországi állomása, a Forma-1 mellett az egyetlen világszériás verseny, amely állandó helyszínnel és rendezési joggal rendelkezik. A két szomszédos országban egyelőre csak jóval alacsonyabb kategóriájú női viadalokat rendeznek.

A Római Teniszakadémia tavaly jutott be a 40 csúcs-versenyhelyszín közé, amely akár elitklubnak is nevezhető. A szakemberek szerint szinte csoda kell ahhoz, hogy valaki ide bekerüljön, innen ugyanis általában csak kiesni szoktak. Legalább százötven város áll sorban, hogy ilyen versenyrendezési jogot kaphasson.

A Budapest GP-n közel 15 éves története során – többek között – olyan világsztárok fordultak meg, mint a wimbledoni győztes cseh Jana Novotna, a horvát Iva Majoli, a Roland Garros bajnoka, a dél-afrikai Amanda Coetzer, a volt világelső szerb Jelena Jankovics és az orosz szépség, Anna Kurnyikova is.

Tavaly ragyogó hazai sikernek tapsolhatott a zsúfolásig megtelt – éppen a versenyre elkészült – centerpálya közönsége: Szávay Ágnes a svájci Patty Schnydert győzte le a döntőben, amelyről huszonnégy országban láthattak tv-közvetítést a nézők. A magyar teniszezőnek ez volt az egyetlen idei WTA-tornagyőzelme egyesben.