Paulina
16 °C
18 °C

Del Potro legyőzte Federert Londonban

2009.11.27. 07:35

Befejeződtek az A csoport küzdelmei a 3,35 millió dolláros Mesterek Kupáján, Londonban. A világranglista ötödik, Juan Martin Del Potro három szettben, 6:2, 6:7(5), 6:3-re legyőzte a világelső Roger Federert, ami azt jelentette, hogy e két teniszező jutott tovább. A szintén két győzelemmel záró Andy Murray lett a holtverseny harmadikja, ő esett ki.

Egymás után másodszor győzte le riválisát az argentin teniszező. Del Potro a US Open után a Mesterek Kupáján is jobbnak bizonyult Federernél, pedig korábban hatszor a svájci nyert.

Az első szettben 4:1-re ment el Del Potro, majd 6:2-re hozta a játszmát. A másodikban fej fej mellett haladtak, rövidítés döntött. Del Potro már 4-2-re is vezetett, de innen fordított Federer.

A döntő játszmában a svájci kezdett jobban, 3:3 után azonban ellenfel hozta az adogatását, majd elvette Federerét, így a végén nyert, összesítésben éppen csak továbbjutott, ugyanis egyetlen gémmel előzte meg Andy Murrayt.

„Ma ugyanolyan jól játszottam, mint a US Openen – nyilatkozta Del Potro – A legfontosabb pillanatokban jók voltak a szerváim. Azt játszottam, amit a világ legjobbja ellen játszani kell: a legjobbat hoztam ki magamból és éltem az adódó lehetőségekkel.”

Del Potro (argentin)– Federer (svájci) 6:2, 6:7(5), 6:3. A csoport végeredménye: 1. Roger Federer 2 győzelem (44:40 gémarány), 2. Juan Martin Del Potro 2 gy. (45:43), 3. Andy Murray 2 gy. (44:43), 4. Fernando Verdasco 0 gy. (45:52). Federer és Del Potro jutott tovább.