Justine Henin Sydney-ben kezdi a 2010-es szezont

2009.12.21. 10:43

Sydney-ben, a Medibank International szervező bejelentették, hogy az egykori világelső, korábban hétszeres Grand Slam-győztes belga Justine Henin is indul a január 10-én kezdődő versenyen. Henin korábban háromszor nyerte meg a 600 ezer dolláros tornát, szabadkártyát kapott.

A tornát 1885-ben alapították, így éppen jövőre lesz 125 éves. Az évforduló kapcsán a szervezők igazán erős mezőnyt hoznak össze, a hírek szerint világ tíz legjobbjából kilencen ott lesznek. „Sok szép emlék fűz Sydney-hez. – mondta a belga a Tennis Austrlia honlapnak – Háromszor nyertem korábban, úgyhogy nagyon várom a januárt, a verseny jó felkészülést szolgál az Australian Openre.

Henin korábban 2004-ben, 2006-ban és 2008-bantudott első lenni. 117 egymást követő héten vezette a világranglistát. 2008. május 14-én jelentette be visszavonulását. 40 WTA-tornát és 19 millió dollár körüli összeget nyert. Hét GS-győzelme közül négyszer Párizsban (2003, 2005, 2006, 2007), egyszer az Australian Openen (2004) és kétszer a US Openen (2003, 2007) nyert. Wimbledonban csak döntőig jutott el, kétszer is (2001, 2006) a fináléban kapott ki. 2004-ben olimpiai bajnok lett.

Henin decemberben bemutató meccseken készült 2010-re. Kristen Flipkenst Charleroi-ban, Nagyja Petrovát Kairóban győzte le. A nők mellett a férfiaknál is erős mezőny gyűlt össze. Lleyton Hewitt, Gael Monfils, Tomas Berdych és Marcos Bagdatisz már megerősítette, hogy ott lesz Sydney-ben.