Fülöp, Evelin
15 °C
27 °C

Serena Williams feltámadt, és újra nyert

2010.01.30. 11:57

Óriási csatában, elrontott második szett után Serena Williams 6:4, 3:6, 6:2-re verte Justine Henint az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes döntőjében. Heninnek nem sikerült megismételnie Kim Clijsters bravúros visszatérését. Serena ötödször nyert Melbourne-ben, címvédőként aratott sikert, a 12. Grand Slam-győzelmét ünnepelheti.

Már az első gémért hatalmas csata folyt, Serena Williams nyolc perc után vezetett 1:0-ra. A továbbiakban is hatalmas csata jellemezte az amerikai minden egyes adogatását. Ennek ellenére Serena 2:1 után brékelt. Henin 4:4-nél érte utol ellenfelét, 5:4-es állásnál a címvédő amerikai az első szettért fogadott.

Justine Henin
Justine Henin

A belga érdekes módon feladta, egy véleményes ütésnél nem kért challenge-t, így 51 perc alatt Serena Williams nyerte az első szettet, aki tízzel több nyerő ütést mutatott be. Heninnek viszont sokkal több bréklabdája volt – 7-3 volt ebben az arány –, de csak egyet tudott beütni.

A második játszma egyértelműen Justine Heniné volt. 1:1 után semmire brékelte Serenát, igaz utána rögtön bukta is saját adogatását, de az amerikai 3:2-es vezetése után négy gémet nyert egymás után. Az utolsó kettő káprázatos volt, 10 labdamenetet nyert egymás után, semmire hozta az adogatását, majd ugyanennyire vette el Williamsét, 40 perc alatt egyenlített.

A döntő játszmában Henin folytatta a nagyszerű sorozatát, ellenfele csak 15 labdamenet után szerzett pontot. Ekkor viszont 15-40-ről fordított, majd megint fogadóelőnybe került. Ezt még Henin a következő gémben kiegyenlítette, de onnantól csak az amerikai volt a pályán.

Káprázatosan teniszezett és 5:2-nél a meccsért adogatott. Három meccslabdája volt és a másodikat beütötte. 127 perc alatt legyőzte Justine Henint.

Serena Williams
Serena Williams

Ötödször nyert Melbourne-ben, megvédte címét. Heninnek pedig nem sikerült az, ami Clijstersnek, visszatérése után elbukta a Grand Slam döntőt. Serena Williams ezzel 12. GS-döntőjét nyerte, ugyanannyi sikere van, mint a legendás Billy Jean Kingnek.

Serena Williamsnek az Ausztrál Openen 51 győzelme és csak hat veresége volt. Jennifer Capriati 2002-es sikere óta neki sikerült két egymás követő évben nyerni Melbourne-ben

Grand Slam rekordok

A legtöbb Australian Opent nyert női teniszezők:
1. Margaret Smith Court (ausztrál) 11 (1973,1969-72,1960-66)
2. Nancye Wynne Bolton (ausztrál) 6 (1951,1946-48,1940,1937)
3. Serena Williams (amerikai) 5 (2010,2009,2007,2005,2003)
és Daphne Akhurst Cozens (ausztrál) 5 (1928-30,1926,1925)
5. Szeles Mónika (jugoszláv-amerikai) 4 (1996,1993,1992,1991)
és Steffi Graf (német) 4 (1994,1990,1989,1988)
és Evonne Goolagon Cawley (ausztrál) 4 (1977,1976,1975,1974)
8. Martina Hingis (svájci) 3 (1999,1998,1997)
és Martina Navratilova (amerikai) 3 (1985,1983,1981)
és Joan Hartigan Bathurst (ausztrál) 3 (1936,1934,1933)
A legtöbb Grand Slam-diadalt elért női teniszezők:
1. Margaret Smith Court (ausztrál) 24 (11/5/3/5)
2. Steffi Graf (német) 22 (4/6/7/5)
3. Helen Wills Moody (amerikai) 19 (-/4/8/7)
4. Martina Navratilova (amerikai) 18 (3/2/9/4)
és Chris Evert (amerikai) 18 (2/7/3/6)
6. Serena Williams (amerikai) 12 (5/1/3/3)
és Billie Jean King (amerikai) 12 (1/1/6/4)
8. Szeles Mónika (jugoszláv-amerikai) 9 (4/3/-/2)
és Maureen Connolly (amerikai) 9 (1/2/3/3)
10. Suzanne Lenglen (francia) 8 (-/2/6/-)
és Molly Bjurstedt Mallory (amerikai) (-/-/-/8)

(zárójelben az Australian Open, a Roland Garros-, a Wimbledon- és a US Open-sikerek száma látható)