Szávay első kiemeltként esett ki Estorilban

2010.05.03. 21:11

Szávay Ágnes az első kiemelt volt a 220 ezer dolláros tornán, de már az első fordulóban kiesett. A világranglistán 74. Anastasija Sevastova 1 óra 54 perc alatt 3:6, 6:3, 6:3-ra nyert.

Szávay kezdte a meccset és az első adogatásait mindkét teniszező hozta, utána viszont négy gémen keresztül csak fogadóelőny volt. Végül Szávay 4:3 után megint brékelt, majd a második adogatásból kiszerválta a szettet, 6:3-ra nyert, 38 perc után vezetett.

A mindössze márciusban 20 éves lettnek 44 perc kellett, hogy egyenlítsen. A világranglistán jelenleg 74. játékos gyorsan brékelőnybe került, majd 2:3 után újra, végül ugyanolyan arányban egyenlített.

A döntő szett kisértetiesen hasonlított az elsőre, 2:1-es Szávay-vezetés után négy gémen keresztül senki sem tudta hozni az adogatását. Aztán Sevastovának sikerült, majd a meccs során hetedszer is elvette a legjobb magyar játékosét, így végül 1 óra 54 perc alatt 3:6, 6:3, 6:3-ra nyert.

Sevastova így visszavágott az idén Sydneyben elszenvedett vereségért. Idén Jelena Jankovics és Ana Ivanovics után egy újabb komoly skalpott szerzett, hiszen a portugál tornán az első kiemeltet verte.

Eredmények

férfiak (450 ezer euró összdíjazás):
egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Falla (kolumbiai)-Chela (argentin, 7.) 6:4, 7:6 (7-4)
Tavares (portugál)-Mello (brazil) 6:3, 6:3
Clément (francia)-Kunyicin (orosz) 7:5, 4:6, 6:4
Granollers (spanyol)-Hernandez (spanyol) 6:2, 6:1

nők (220 ezer dollár összdíjazás):
egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Sevastova (lett)-SZÁVAY (1.) 3:6, 6:3, 6:3
páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Czink, Parra Santonja (magyar, spanyol, 2.)-Klaschka, Klemenschits (német, osztrák) 7:5, 6:3