Arn Gréta főtáblás Varsóban

2010.05.17. 19:12

A selejtező harmadik meccsét is megnyerte Arn Gréta, ezzel bekerült a legjobb 30 közé a varsói, 600 ezer dolláros tornán. Azért csak a 30 közé, mivel az első és a második kiemelt, vagyis Caroline Wozniacki és Jelena Gyementyeva erőnyerő az első fordulóban. Arn Gréta a kvalifikációban negyedik kiemeltet, a világranglistán 115. helyen álló Anne Keothavongot győzte le három játszmában, 3:6, 6:1, 6:4-re.

Ez igazán nagy bravúr, ugyanis Arn 90 hellyel hátrébb áll a világranglistán, mint Keothavong. Arn három egymás utáni tornáján – Fezben, Romában és most Varsóban is – a selejtezőből indulva került a legjobbak közé. Az elmúlt két viadalon viszont rögtön az első körben kiesett. Az is kiderült, hogy a főtáblán a horvát Petra Martic ellen kezd. Ellenfele jelenleg a 66., mindössze 19 éves és 2007-ben, Zágrábban, ugyancsak salakon, már legyőzte Arnt, pedig akkor még csak a 792. volt. Így aztán megint bravúr kell a győzelemhez.