Prágában is döntős Szávay Ágnes

2010.07.17. 15:24 Módosítva: 2015.05.18. 05:40

A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes szombaton két játszmában legyőzte a cseh Lucie Hradeckát, és bejutott a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztorna vasárnapi döntőjébe.

Az összecsapás 80 percig tartott.

A mérkőzésen Szávay és riválisa is küszködött a szervajátékával, Hradeckának az első játszmában egyszer sem sikerült hoznia a sajátját, így az önmagáét csak kétszer elvesztő magyar 6:2-re hozta a szettet.

000T TRPar3353016

A folytatásban a múlt héten Budapesten győztes Szávay gyorsan meglépett 3:0-ra, ám később ismét bizonytalankodott, így 3:2-re feljött a hazai játékos.

Ezek után megint a másik szerváiból éltek a játékosok: előbb a magyar vette el Hradeckáét, majd fordítva, ám mivel így mindig Szávay került két játékos előnybe, 5:4-es vezetésénél a cseh újabb hibája a mérkőzés végét jelentette.

"Nagyon boldog vagyok, hogy egyesben és párosban is döntős lehetek." - nyilatkozta sikere után a 21 éves magyar teniszező. - "Riválisom a második szettben egy kissé feljavult, én is többet rontottam, de sikerült átvészelnem ezt a helyzetet és nyertem. A gyomrom szerencsére sokkal jobban van és a lábsérülésem sem rosszabbodott. A párosmeccs remek levezető volt, egy sor nyerő ütést sikerült ütnöm, jól ment a játék, azt is mondhatnám: szárnyaltam. Holnap Zahlavova következik, ez lesz az első meccsünk."

Szávay Ágnes ezzel sorozatban kilencedik mérkőzését nyerte meg, egy héten belül második WTA-fináléjára készülhet, melyben a szintén cseh Barbora Zahlavova-Strycova lesz az ellenfele. Szávay a jelenlegi világranglistán a 49. helyen áll, mostani szereplésével előre jöhet.

A prágai verseny után pihenőt kap, majd készül az amerikai kemény pályás szezonra.

"Nagyon boldog vagyok, hogy egyesben és párosban is döntős lehetek. - nyilatkozta sikere után a 21 éves magyar teniszező. - Riválisom a második szettben egy kissé feljavult, én is többet rontottam, de sikerült átvészelnem ezt a helyzetet és nyertem. A gyomrom szerencsére sokkal jobban van és a lábsérülésem sem rosszabbodott. A párosmeccs remek levezető volt, egy sor nyerő ütést sikerült ütnöm, jól ment a játék, azt is mondhatnám: szárnyaltam. Holnap Zahlavova következik, ez lesz az első meccsünk."

Eredmény, elődöntő: SZÁVAY (7.)-Hradecká (cseh) 6:2, 6:4
Zahlavova-Strycova (cseh, 8.)-Schnyder (svájci) 6:2, 6:0