Sorra szakadtak Zvonarjova ütői

2010.09.11. 15:22

Kicsit csillapodott a szél a pénteken rendezett női elődöntőkre a US Openen, ahol két izgalmas mérkőzésen alakult ki a szombat esti párosítás.

Vera Zvonarjova Wimbledon után a US Openen is döntőt játszik, 6:4, 6:3-ra, másfél óra játékkal és öt elhasznált ütővel búcsúztatta az első kiemelt és tavalyi döntős Caroline Wozniackit.

Az amerikai kemény pályás tornákon és eddig az év utolsó Grand Slamjén is végtelenül magabiztos dán ezúttal képtelen volt összerakni a játékát, sorra jöttek a rontásai. A helyzetet jól jellemzi, hogy az első szettben volt 16 ki nem kényszerített hibája, aminél a szélviharban lejátszott előző mérkőzésén összesen kettővel többet ütött. A körülmények mellett Wozniackinak mentálisan nem tett jót, hogy Marija Sarapova kivételével könnyű ellenfeleken, igazi kihívás nélkül jutott el az elődöntőig, ahol aztán hirtelen rászakadt az esélyesség terhe, hiszen a hibátlan játéka láthatóan nemcsak Zvonarjova, hanem a másik ágról akár Kim Clijsters és Venus Williams legyőzősére is elég lehetett volna a döntőben.

A meccs azonban nem pusztán a tornán először hullámvölgybe kerülő dán hibáin múlt, hanem a néhány éve még az elvesztett adogatások után és a fontos pillanatokban összeomló Zvonarjova elképesztő koncentrációján. A montreáli döntőben éppen Wozniackitól kikapó orosz nemcsak elhitte, hogy van esélye a győzelemre, de ezt az első perctől kezdve bátor, támadó tenisszel érzékeltette is ellenfelével, akit nem engedett be óvatlanul a mérkőzésbe. Zvonarjova annak ellenére is szinte végig nagyon stabil tudott maradni, hogy négy ütőjének is elszakadt a húrja, egy Wozniacki adogatásnál többször is cserélnie kellett.

A tavalyi döntő másik résztvevője és győztese Wozniackival ellentétben megint ott van a fináléban, Kim Clijsters ugyanis nagy csatában, 4:6, 7:6, 6:4-re győzött Venus Williams ellen. Az első szettben érvényesültek Venus hatalmas szervái, a szintén jól adogató Clijsters mindössze öt pontot tudott nyerni fogadóként az egész játszmában.

A másodikban erősítő címvédő korai brék után 5:3-nál kiszerválhatta volna a szettet, de többször is hibázott, a tie breakben viszont már 7-2-re sikerült nyernie. A harmadik játszmában az egyre többször második adogatásra kényszerülő Williams 4:3-nál még vissza tudta brékelni Clijsterst, azonban rögtön bukta megint a sajátját, a belga pedig nyerőkkel behúzta a meccset.

A döntő nehéz mérkőzést ígér mindkét továbbjutónak. Zvonarjova lendülete kitarthat, a sorozatban második Grand Slam-fináléjában már nyugodtabb lehet, ráadásul Wimbledon mellett Montreálban is legyőzte legutóbbi két mérkőzésükön a belgát. Clijsters ugyanakkor a tornán bemutatott hullámzása ellenére feljebb tudott kapcsolni egy fokozattal Venus Williams ellen, ráadásul a tapasztalat adott esetben még mindig az ő oldalára billentheti a mérleget.