Nadal megszenvedett Roddick bombáival

2010.11.23. 11:32

A világelső Rafael Nadal a tenisz évadot lezáró World Tour Finals első igazán izgalmas mérkőzését szállította, miközben Djokovics könnyedén nyert. A sportlegendák mellett ezúttal már Nadal most visszavonult mentora, Carlos Moya és Kylie Minogue is a nézőtérről szurkolt a legjobbaknak.

Nadalnak elképesztő éve volt 2010-ben, az Australian Open kivételével mindhárom Grand Slamet megnyerte, azonban az elmúlt öt hétben vállsérülésre hivatkozva nem játszott, ezért a formáját sem lehetett megjósolni a londoni verseny előtt.

A spanyolnak ráadásul tavaly nagyon nem sikerült az évvégi záróverseny, mindhárom mérkőzését elveszítve búcsúzott a csoportkörben. Ezúttal sem indult jól a világbajnokságon, de végül egy küzdelmes mérkőzésen 2 óra 33 perc alatt győzött három szettben 3:6, 7:6, 6:4-re Andy Roddick ellen.

A versenyekből kicsit kiesett Nadal hibákkal, a ritmust keresve kezdett
A versenyekből kicsit kiesett Nadal hibákkal, a ritmust keresve kezdett

Csak két-két brék volt a mérkőzésen, de az első és a harmadik szettet is egy elveszített adogatójáték döntötte el. A versenyekből kicsit kiesett Nadal hibákkal, a ritmust keresve kezdett. Mindjárt az első játszma elején bukta az adogatását, és az alapvonalról és a hálónál is magabiztos, összesen 17 ásszal záró Roddick már a második elején is szerválhatott a 3:1-ért.

Ugyanakkor Nadalnak sikerült visszajönnie, és ugyan innentől mindenki hozta a szerváját, de végül a spanyol négy pontot zsinórban nyerve 6-3-ra behúzta a szett végi tie breaket. A döntő szettben már többször is megvillant Nadal zsenialitása, és nem is engedte ki a kezéből a mérkőzést.

A 17 ásszal záró Roddick már a második elején is szerválhatott a 3:1-ért
A 17 ásszal záró Roddick már a második elején is szerválhatott a 3:1-ért

Az A csoport másik találkozóján Novak Djokovics nagyon könnyedén verte 6:3, 6:3-ra a Wimbledon óta nagy gödörbe kerülő cseh Tomas Berdychet. Djokovics meggyőző hálójátékánál még Maradona is állva tapsolt, ennek ellenére nem voltak látványos labdamenetek a mérkőzésen. A szerb csak annyit játszott, amennyit kellett, Berdych pedig egy pillanatig sem tudott ellenfél lenni.

A cseh rögtön kettős hibákkal bukta az első adogatását, és a következő szervajátékánál is négy bréklabdát kellett hárítania. A második szett is Djokovics-brékkel indult, a szerb nagyon magabiztos volt első szervája mögött, míg Berdych már magát tapsolta meg egy-egy szebb megoldása után.

A második szett is Djokovics-brékkel indult
A második szett is Djokovics-brékkel indult

Szerdán a csoportmeccsek egyik rangadójával, a Federer-Murray mérkőzéssel folytatódik a londoni világbajnokság.