A fogorvosának is megköszönte Clijsters

2011.01.29. 12:11

Kim Clijsters nem látványos játékkal, sokáig szenvedve, de három
szettben, 3:6, 6:3, 6:3-ra megnyerte a kínai Li Na ellen az Australian
Opent.

A sydney-i felvezető versenyen két hete a kínai legyőzte Clijsterst a
döntőben, pedig a belga már 5:0-ra is vezetett az első szettben, innen
tudott fordítani Li. Ennek ellenére is egyértelműen a tavalyi US Open
bajnoka volt a mérkőzés esélyese, már csak azért is, mert a kínai
először játszott Grand Slam-döntőben.

Clijsters az első játszma elején még magabiztosnak tűnt, Li pedig
hibázgatott, a belga így rögtön 2:0-ás előnybe került. Innen azonban a
kínai nagyon nyugodtan kezdett játszani, Clijsters pedig szétesett,
rengeteget rontott. Linek sikerült visszajönnie, és Clijsters ugyan
eljutott többször is bréklabdáig, de így is csak egy játékot tudott
már megnyerni a szettben.

Clijsters nem tudott dominálni, agresszíven játszani, de Li sem volt
elég stabil, a második játszma elején négy brék után Clijsters tudta
először hozni az adogatását 2:2-nél. A kínai még hozta a szerváját,
innentől azonban Clijsters magára talált, megint keményebbek és
pontosabbak lettek az ütései, a feljavult játék pedig meghozta neki az
egyenlítést.

A döntő játszma elején megint elhúzott 2:0-ra, de még mindig el tudta
veszíteni egyszer az adogatását. A kínai azonban már nem tudta
összerakni a játékát, Clijsters fejben sokkal erősebb volt a végén,
kiszerválta a meccset.

A világranglista második helyére előrelépő Clijsters három US
Open-címe (2005, 2009, 2010) mellé ezúttal a melbourne-i versenyt is
begyűjtötte, negyedik GS-trófeáját vehette át. Utoljára Serena
Williams tudott két éve egymás után két Grand Slam-tornát is megnyerni
a nőknél, ez most Clijstersnek is sikerült.

Clijsters anyaként sikeresebb, mint előtte, ez volt harmadik GS-sikere. Fogorvosának is megköszönte, mert valamilyen problémája volt a döntő előt, de nem részletezte, csak megfogadta neki, hogy őt is megemlíti a köszönőbeszédben.