250-nel szervál a tenisz új csillaga

2011.02.22. 07:52

Milos Raonic egy év alatt 337 helyet javított a világranglistán. Idén öt tornán indult, 12 meccset nyert, már közel félmillió dollárt keresett, csak 2008 óta profi, de húszévesen már a legjobb kanadai teniszező.

Raonic 1990. december 27-én született az akkori Jugoszláviában, Titográdban – a mai Montenegró fővárosában, Podgoricában. A délszláv háború elől a szülei 1993-ban menekültek Kanadába. Bár új hazája nemzeti sportja a jégkorong, Raonic nyolcévesen a teniszt választotta.

000 DV901963

16 éves korában már nemzetközi versenyeken indult, Torontóban megnyert egy két évvel idősebbeknek kiírt tornát. 2007-ben már Future és Challenger tornákon gyűjtögette a felnőtt ATP-pontokat, nem volt még 18 éves, amikor a Masters Seriesbe tartozó torontói Rogers Cup selejtezőjébe szabadkártyát kapott és még ebben az évben egy Future-torna döntőjébe is eljutott.

2009 hozta az áttörést a hihetetlen jó felépítésű, 196 centis és 90 kilós játékos karrierjében: az évet a 914. helyen kezdte, a 19. születésnapján már a 373. helyen állt. A Rogers Cupon szabadkártyával főtáblára jutott a selejtezőből, megnyert két Future-tornát, egy harmadikon pedig a döntőben kapott ki.

Tavaly augusztusától már szinte csak ATP-versenyeken indult, eljutott a US Open főtáblájára is, Kuala Lumpurban pedig első nagy sikerét érte el azzal, hogy két meccset nyert a főtáblán és a negyeddöntőben esett ki.

Idén sem tört meg a karrierje, Chennajban még kiesett a selejtezőben, de az Australian Openen már sikerrel vívta meg azt. Akkor kezdett mindenki figyelni rá, amikor a főtáblán a német Björn Phaut, majd a 22. kiemelt Michael Llodrát, aztán a 10. Mihaik Juzsnijt is legyőzte, és csak a nyolcaddöntőben, David Ferrertől kapott ki. Johannesburgban megint csak a selejtezőből indulva ment egy kört.

David Ferrer és Milos Raonic
David Ferrer és Milos Raonic

Az igazi szenzációt a két héttel ezelőtti San Jose-i, illetve a múlt heti memphisi torna hozta. Az előbbin alanyi jogon indult a főtáblán és mindenkit megvert, ráadásul úgy hozta pályafutása első tornagyőzelmét, hogy egyetlen szettet sem bukott, igaz, az elődöntőben Gael Monfils sérülés miatt nem állt ki ellene.

Memphisben egy héten belül másodszor is legyőzte Fernando Verdascót, így azzal a nem mindennapi bravúrral is dicsekedhet, hogy hét meccsből háromszor vert top10-est – top50-es ellen pedig 12 győzelem és 6 vereség a mérlege. A döntőben csak óriási küzdelemben, három szettben – kettő rövidítéssel ért véget – kapott ki a pályafutása 30. győzelmét ünneplő Andy Roddicktól. Ha nyert volna, Pete Sampras 1996-os bravúrja óta az első lehetett volna, aki egymás után első lesz San Joséban és Memphisben is.

Egy év alatt elképesztően sokat fejlődött, már szervakirálynak becézik. Erős testfelépítéséből adódóan hihetetlenül jól adogat. Memphisben 129 ászig jutott, ami tornarekord, emellett 93 százalékkal hozta első adogatásait.

Kilenc ATP-torna után már több más rekordra is büszke lehet. A legfrissebb világranglistán 37., kanadai még nem állt ilyen előkelő helyen 1973 óta. A később brit színekben versenyző Greg Rusedski nyert kanadaiként legutóbb tornát, még 1995-ben.

San Jose-i sikerével három év után lett a legfiatalabb tornagyőztes, egy éve még csak a 374. volt, azaz 337 helyet javított 52 hét alatt a világranglistán.

000 DV900115

Edzője, Galo Blanco, azt mondta, nagyon szerény tanítványának a legfőbb célja a top50 volt, és amióta megérkezett ide, már a legjobb 10-be vágyik. A Memphisben bajnok Roddick is dicsérte Raonicot, aki lassan már erősebben szervál, mint ebben a világ legjobbjának tartott amerikai, tőle nem ritka a 250 km/órás szerva.

„Egyre jobb szeretnék lenni és ezért még több munkára is hajlandó vagyok. Még több dicsőséget szeretnék szerezni Kanadának és abban hiszek, ha én sikeres leszek, akkor a hazámban is egyre többen választják a teniszt sportáguknak” – árulta el hitvallását. Kivételes ütőerejét a mexikói Acapulcóban lehet megcsodálni a héten, ahol salakpályás tornán indul.