Arn Gréta negyeddöntős Monterreyben

Arn Gréta három játszmában, maratoni csatában nyert a hatodik helyen kiemelt olasz Sara Errani ellen a 220 ezer dollár összdíjazású mexikói keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében. A magyar játékos 2 óra 51 perc alatt győzte le riválisát.

A viadal honlapja szerint 2:2-ig fej fej mellett haladt a két teniszező, majd Arn elvesztette az adogatását, Errani viszont egyre jobban belelendült, zsinórban három gémet nyert (5:2). A magyar teniszező azonban nem adta fel, 5:4-re jött fel, de végül 45 perc alatt elveszítette az első szettet.

A folytatásban már a nyitó játékban hatalmas csata alakult ki, Arn keményen küzdött de végül közel húszperces küzdelem után ismét brékhátrányba került, sőt, riválisa 2:0-s, majd 4:2-es előnyhöz jutott. A magyar játékos azonban mindkét alkalommal kiegyenlített, sőt, magához ragadta a kezdeményezést, és 6:5-ös vezetésénél két szettlabdához jutott, amelyek közül a másodikat sikerült értékesítenie, így egyenlített. A második játszma egy és negyedórát tartott.

A mindent eldöntő utolsó felvonásban hol az egyik, hol a másik játékos jutott előnyhöz. A hajrában azonban ismét a magyar teniszező kerekedett felül, 5:4-nél két meccslabdája is volt, és a másodikat sikerült kihasználnia.

A magyar játékos a pénteki negyeddöntőben a második helyen kiemelt orosz Anasztaszija Pavljucsenkovával találkozik, aki két játszmában búcsúztatta az amerikai Melanie Oudint.

Eredmény, nyolcaddöntő:

Arn Gréta-Errani (olasz, 6.) 4:6, 7:5, 6:4

Pavljucsenkova (orosz, 2.)-Oudin (amerikai) 6:2, 7:6 (8-6)

Hercog (szlovén, 8.) - Zahlavova Strycova (cseh) 6:4, 6:7 (4-7), 6:2

Govorcova (fehérorosz)-Kudrjavcova (orosz) 6:3, 4:6, 6:0

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59