3 gémet nyerve esett ki Szávay Miamiban

2011.03.25. 23:43

Szávay Ágnes két sima játszmában kikapott a 17. helyen kiemelt orosz Anasztaszija Pavljucsenkovától a 4,5 millió dollár összdíjazású keménypályás tenisztorna női versenyének második fordulójában.

 

A magyar idő szerint pénteken késő este lejátszott mérkőzés 1 óra 5 percig tartott.
A nyitó játszmában Szávay azonnal elnyerte riválisa adogatójátékát, ám ezután szinte szóhoz sem tudott jutni, Pavljucsenkova sorozatban hat gémet nyert és 27 perc alatt előnyhöz jutott.
A folytatásban ismét a magyar teniszező kezdett jobban, újra brékelt a szett elején, ám az orosz játékos azonnal visszaszerezte, amit elveszített. Ezt követően mindketten "hozták" a szervájukat, majd ismét Pavljucsenkova kerekedett felül, sorra nyerte a pontokat, a gémeket, majd a meccset.
A hosszú sérülés után március elején visszatért Szávay Ágnes a legutóbbi, Indian Wellsben rendezett viadalon szintén a második körben búcsúzott. Akkor is egy orosz teniszező, Aliszija Klejbanova győzte le.

Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
nők:
Pavljucsenkova (orosz, 17.)-Szávay 6:1, 6:2
korábban:
Clijsters (belga, 2.)-Jakimova (fehérorosz) 6:1, 6:1
A. Radwanska (lengyel, 9.)-Zahlavova Strycova (cseh) 6:1, 6:0
Kvitova (cseh, 12.)-Lepchenko (amerikai) 6:1, 6:2
Makarova (orosz)-Klejbanova (orosz, 22.) 7:5, 6:3
Cibulkova (szlovák, 25.)-Bacsinszky (svájci) 6:1, 5:7, 7:5
Groth (ausztrál, 28.)-Svedova (kazah) 6:4, 3:1-nél Svedova feladta
férfiak:
Söderling (svéd, 4.)-Dodig (horvát) 3:6, 6:2, 6:4
Fish (amerikai, 14.)-Benneteau (francia) 6:4, 6:3
Troicki (szerb, 16.)-Ilhan (török) 6:3, 6:3
Llodra (francia, 23.)-Malisse (belga) 6:2, 6:3
Devvarman (indiai)-Raonic (kanadai, 31.) 7:6 (7-5), 7:5