Djokovics trónra ülhet a Roland Garroson

2011.05.22. 00:50

A csúcsformában pörgő Novak Djokovics a vasárnap kezdődő Roland Garros egyik nagy esélyese: a francia nyílt teniszbajnokság vízválasztó lehet a 2011-ben még veretlen, a világelső Rafael Nadalt négyszer, Roger Federert háromszor legyőző szerbnek. Az előzmények ellenére a spanyol is bízhat hatodik Roland Garros-győzelmében.

Elképesztő sorozat

Djokovics utoljára Federertől kapott ki 2010 végén, a világbajnokságon, idén már győzött az Australian Openen, Dubajban, Indian Wellsben, Miamiban, Belgrádban, majd salakon Madridban és Rómában. Év végi két Davis Kupa-sikerével együtt zsinórban 39 mérkőzés óta veretlen.

Egyesek a 2010-ben felfedezett lisztérzékenysége miatt bevezetett gluténmentes diétával is magyarázzák a sorozatot, Nadal pedig azt mondta Párizsban, szerinte minden győzelemmel egyre csak nő Djokovics önbizalma, így fejben is egyre nehezebb ellenfél. Az elmúlt hónapokban mindenesetre ha nem is játszik mindig csúcsformában, nagyon stabil és taktikus lett a játéka, amivel a legjobbak sem tudtak mit kezdeni.

Novak Djokovics
Novak Djokovics

A Djokovics ellen elvesztett Indian Wells-i és miami tornával ellentétben Nadal Madridban és Rómában szettet sem tudott elvenni a fináléban a szerbtől, aki elsőként győzte le egy szezonban kétszer is salakon a spanyol világelsőt. Mivel Nadalnak tavalyi szárnyalása miatt rengeteg pontot kell megvédenie, 23 éves riválisa annyira közel került hozzá, hogy a Roland Garros után akár a világelsőséget is megszerezheti.

Ráadásul Djokovics megdönheti Párizsban John McEnroe 1984-es, 27 éve élő rekordját. Az amerikai akkor 42 meccsen maradt veretlen – Djokovics a tavalyi két mérkőzést leszámítva most 37-nél tart – , majd éppen a francia nyílt bajnokság fináléjában kapott ki Ivan Lendltől.

Del Potróval nagy meccset játszhat

A szerb nem menetelhet be kihívás nélkül az adott esetben Roger Federer elleni elődöntőbe. Külön csemegét ígér, hogy a harmadik körben a 2009-es US Open-győztes Juan-Martin Del Potro lehet az ellenfele, majd Richard Gasquet, aztán a hatodik kiemelt Tomas Berdych jöhet.

Juan Del Potro
Juan Del Potro

Del Potro 2010-et csuklóműtétje miatt szinte teljesen kihagyta, 2011-ben azonban újult erővel tért vissza, két tornát nyert, köztük a salakpályás estorilit, három elődöntőt játszott. Egyedül az lehet aggasztó, hogy az argentin kisebb csípősérülés miatt nem tudta végigjátszani a madridi versenyt, bár állítólag már felépült.

Még mindig Nadal a salakkirály

A 2011-es Roland Garros szinte kizárólag Djokovicsról szólhat, de kérdés, ezúttal hogyan kezeli a rá nehezedő egyre nagyobb nyomást, és meddig tart ki a lendülete. Az is lehet, hogy helyreáll a világ rendje, és Rafael Nadal hatodik győzelmét ünnepelheti Párizsban.

Rafael Nadal
Rafael Nadal

Bár a világelső ugye két salakos torna döntőjében is sima két szettben kapott ki, de Madrid és Róma nehezen mérhető össze a Roland Garrosszal. Goran Ivanisevic is úgy vélte, Párizsban Nadal lesz az úr. A spanyolt három szettben már eleve pokoli nehéz legyőzni, ráadásul utóbbi 39 meccséből 38-at megnyert a Roland Garroson, csak egyszer tudták megállítani: Robin Söderling 2009-ben.

Ha nem is pörög Djokovics szintjén, Nadal is kiváló formában játszik 2011-ben. Az első körben nem ideális ellenfél neki a szervájáról ismert John Isner, és Nyikolaj Davigyenko vagy Fernando Verdasco is megnehezítheti a dolgát, de nehezen elképzelhető, hogy megakadályozhatnák menetelését. A negyedöntőben megint összefuthat Söderlinggel, ám már a tavalyi döntőben visszavágott a svédnek 2009-ért.

Ráadásul bármennyire is egyértelmű Djokovics dominanciája az elmúlt hónapokban, azért a szerb is belefutott küzdelmesebb, csak nehezen megnyert mérkőzésekbe. Ilyen volt például az Andy Murray elleni a római elődöntőben, amelyet csak döntő szett rövidítésben tudott behúzni. Ez azt is mutatja, milyen nüanszokon múlhat ősi rekordok megdöntése.

Andy Murray
Andy Murray

A Nadal ágára került skótnak viszonylag jól megy idén salakon, ráadásul már a spanyol világelső ellen is bizonyított, amikor Monte-Carlóban csak háromórás küzdelemben adta meg magát az elődöntőben. A Roland Garroson az első két körben a két selejtezős jelentette sétagalopp után először a feltörekvő fiatal kanadai tehetségen, Milos Raonicon, majd a negyeddöntőben a tavalyi Garros-elődöntős Jürgen Melzeren is túl kellene jutnia, hogy Párizsban is a döntőért játszhasson Nadallal.

Federer belehúzott a nehezébe

A legjobbak közül a legkevésbé az év elején jól kezdő, de salakon nem elég meggyőző Roger Federeren lehet nyomás, aki elvileg játszhatna szinte teljesen teher nélkül is, azonban vitathatatlanul a legnehezebb sorsolást kapta. A Djokovics ágára került svájci az első körben rögtön azzal a Feliciano Lopezzel kezd, akit csak meccslabdát hárítva, döntő szettben, három rövidítésben eldőlt játszma után tudott legyőzni madridi nyitómeccsükön.

Roger Federer
Roger Federer

A következő körben ugyan hátradőlhet, de utána Tipszarevics, majd Stanislas Wavrinka is jöhet. A negyeddöntőben a 2009-es tornán elődöntős Gael Monfils vagy éppen az idei Australian Openen elődöntős, majd három salakos tornán is döntős David Ferrer várhat a svájcira, akinek e megpróbáltatások után még Djokoviccsal is szembe kellene néznie az elődöntőben, ha mindketten eljutnak odáig.

Ezúttal ugyan Federer, Nadal és az adogatógép Ivo Karloviccsal kezdő Del Potro is szállítja az érdekes első körös mérkőzéseket, de a szupersztárok mellett már az első napokban maratoni meccsekre és látványos pontokra van kilátás a Gasquet– Stepanek, vagy éppen a Lleyton Hewitt– Albert Montanes találkozókon. Hosszabb távon mindenképpen érdemes lesz figyelni, mihez kezd az év eleji Australian Openen már megvillanó Milos Raonic –  a következő évek egyik nagy ígérete –  a salakos Grand Slamen.

Sokismeretlenes mezőny

Amennyire meglepetést okozott 2010-ben a Francesca Schiavone–Samantha Stosur döntő, a nőknél épp annyira nem lehet most sem egyértelmű esélyesről beszélni. A francia torna esetükben olyan különleges rekorddöntés lehetőségét sem tartogatja, mint a férfiaknál.

Kim Clijsters
Kim Clijsters

A legutóbbi két Grand Slamen, a US Openen és az Australian Openen diadalmaskodó második kiemelt Kim Clijsters ugyan könnyű negyedet kapott, de régen villogott már igazán a Roland Garroson, ráadásul sérülésből felépülve érkezik az idei versenyre. Venus Williams el sem indul, habár a testvérek egyébként is mindig salakon voltak a legsebezhetőbbek.

Az első kiemelt és világelső Caroline Wozniacki meggyőző formában van, de Federert megszégyenítően nehéz lehet az útja a felső ágon. Daniela Hantuchova után már a negyedik körben kifoghatja a 2009-es Roland Garros-bajnok Szvetlana Kuznyecovát, utána pedig azzal a Julia Görgesszel találkozhat a negyeddöntőben, akitől több tornadöntőben is kikapott idén. Ha mégsem Görges, akkor a tavalyi döntős Stosur nehezítheti meg a dolgát. Az elődöntőben pedig az Australian Openen elődöntős az előző két Grand Slamen viszont döntős Vera Zvonarjova vagy a tavalyi győztes Schiavone várhatja.

Az alsó ág érezhetően könnyebbre sikerült, mint a felső, Ana Ivanovicsnak például papíron sima útja van a negyedik körig, ahol azonban a negyedik kiemelt Viktorija Azarenka jelentheti a végállomást. Már a negyeddöntőben összejöhet a Marija Sarapova– Kim Clijsters találkozó, amibe csak Agnieszka Radwanska, esetleg Yanina Wickmayer szólhat bele.

Két magyar indulóval

A két magyar közül Szávay Ágnes az első körben szerencsés sorsolással selejtezős ellenfelet kapott, de a világranglista-41. magyar teniszező az előző héten jelentette be, hogy fáradásos törést találtak az egyik gerinccsigolyáján, tünteti kezelésként szteroidinjekciókat kap. Elindult a héten a brüsszeli tornán, de fel kellett adnia mérkőzését. A Garroson a második körben Marion Bartoli ráadásul még egészségesen is kemény ellenfél lenne.

Arn Gréta, a 40. világranglista helyezésével legjobb magyar teniszező rögtön a kilencedik kiemelt cseh Petra Kvitovát kapta a nyitó fordulóban, aki madridi tornagyőztesként az egyik legnehezebb ellenfél. Az is igaz ugyanakkor, hogy rajta túllépve a második körben a cseh Sandra Zahlavova és a kínai Cseng Csie találkozójának győztese verhető lenne, míg a harmadikban sem alapvonalról bombázó játékos, hanem Dominika Cibulkova jöhetne.