Sarapova egy rakat kettős hibával is döntős

2011.06.30. 21:59 Módosítva: 2011.07.01. 08:39

Kialakult a női döntő párosítása Wimbledonban, az ötödik kiemelt Marija Sarapova Petra Kvitovával mérkőzik majd szombaton. Az orosz 2004-es győzelme óta először jutott be a döntőbe, annak ellenére is 6:4, 6:3-ra verte a szabadkártyás Sabine Lisickit, hogy tizenhárom kettős hibát ütött a mérkőzésen.

Lisicki először jutott elődöntőbe egy Grand Slamen, mégis Sarapova kezdett idegesebben csütörtökön. Két kettős hibája után a német már 3:0-ra is vezetett az első szettben, azonban Sarapova nagyot küzdött, és kiegyenlített. Ahogy Sarapova fokozatosan magára talált, úgy fogyott el Lisicki, aki ellen a sok kettős hiba után éppen egy ásszal húzta be az orosz az első játszmát.

Sabine Lisicki
Sabine Lisicki

A második szett elején Sarapova kétszer egymás után is brékelte ellenfelét, Lisickit pedig a szemerkélő eső is zavarta, habár annyira nem esett, hogy félbe kelljen szakítani a játékot. Sarapova ugyan a menetrendszerűen érkező kettős hibákkal megint bukott egy adogatást, de ezen kívül nagyon stabil volt.

A kettős hibákon kívül mindössze öt ki nem kényszerített hibát hozott össze az egész mérkőzésen. Lisicki ugyan másodszor is el tudta venni a borzasztóan adogató orosz szerváját, de egyszer sem tudta hozni a sajátját a második szettben.

000 DV986714

A másik elődöntőben egy fordulatos mérkőzésen Petra Kvitova 6:1, 3:6, 6:2-re meglepte a negyedik kiemelt Victoria Azarenkát, mindössze huszonhat perc alatt besöpörte az első szettet. A fehérorosz egy bréknek köszönhetően kiegyenlített a második játszma megnyerésével, azonban a döntő játszmában megint Kvitova pillanatai jöttek. Azarenka a meccsben maradásért szervált, végül kettős hibával ért véget a találkozó.

Sarapova hét éve még 17 évesen nyerte meg a tornát, és a 2008-as Australian Open finálé óta nem jutott Grand Slam-döntőbe. Az orosznak vállsérüléséből felépülve jó esélye van második wimbledoni győzelmére.