Federer lemosta Nadalt a világbajnokságon

2011.11.22. 22:48 Módosítva: 2011.11.22. 22:49

A címvédő Roger Federer legjobb formáját idéző játékkal győzte le nagyon könnyedén 6:3, 6:0-ra a londoni évzáró tenisz világbajnokság második csoportmérkőzésén régi riválisát, Rafael Nadalt, akivel a Roland Garros döntője óta, fél éve nem játszottak. Ezzel a svájci elsőként jutott be a torna elődöntőjébe.

Federer ugyan rögtön kettős hibával nyitotta a mérkőzést, de utána már nem hibázott. Egy pillanatig sem ingott meg fejben, pedig Nadal ellen gyakran még nyert helyzetben is el tud bizonytalanodni, igaz, fedett pályán rendre jobb a spanyolnál.

A világbajnokságra sérülés miatti kihagyás után visszatérő, még mindig nem teljesen egészséges Nadal nem tudott mit kezdeni a nagyon pörgő svájci precíz megoldásaival, Federer az alapvonalról is tudott irányítani. 3:2-nél brékelt először az első szettben, Nadal pedig 5:2-nél ugyan hozta az adogatását, de Federer magabiztosan szerválta ki a játszmát.

A második szett sem kezdődött jobban a spanyolnak, rögtön elveszítette adogatását, miközben Federer szerváinál alig tudott pontot szerezni. Nadalnak 4:0-nál sikerült ugyan két bréklabdát is hárítania, de a harmadikat már nem, innen pedig Federer már behúzta 6:0-ra a meccset.

Első mérkőzésén ugyan döntő szettre kényszerült Jo-Wilfried Tsonga ellen, de Nadal ellen megint nagyon meggyőző játékkal nyert.

Hosszú évek óta először csak világranglista-negyedikként érkezett Londonba az évzáró világbajnokságra, mégis a címvédő Federer a torna legnagyobb esélyese. Miközben legnagyobb riválisai, beleértve az egészen elképesztő szezont záró, világelső Novak Djokovicsot, sérülésekkel küszködnek, a svájci két tornagyőzelemmel a háta mögött érkezett az O2 arénájába. Bővebben>>>

A nap másik mérkőzésén Tsonga 7:6, 6:1-re legyőzte Mardy Fisht, ezzel az amerikai már nem juthat tovább. Federer mellett a B csoport másik elődöntős továbbjutója a Nadal-Tsonga meccs győztese lesz.

Kedden a másik négyesben, az A csoportban szereplő Andy Murray ágyéksérülés miatt visszalépett, helyette a tartalék Janko Tipszarevics lép majd pályára szerdán Tomas Berdych ellen.