Nadal nyerte a spanyoloknak a Davis-kupát

2011.12.04. 18:08 Módosítva: 2011.12.04. 20:35

Spanyolország Argentína legyőzésével ismét Davis-kupa-győztes lett. A döntő meccset Rafael Nadal a világranglista 11. helyezett Juan-Martin Del Potróval játszotta.

Az első szettet Del Potro könnyedén nyerte a döntő pillanatokban kihagyó Nadallal szemben. A második mérkőzés 3:3-as eredményéig pedig úgy tűnt, Del Potrót a mai nap nem fogja tudni legyőzni a világranglista 2. helyezettje.

Ezután viszont Nadalnak sikerült fordítania, hogy keresztbe elütött fonákjai ellen Del Potro képetelen volt védekezni. Még egyenlíteni tudott egyszer (4:4), de onnan pontja is alig akadt. A harmadik szettben úgy tűnt, az argentín elfáradt. Nadal a szettet 6:1-re hozta.

Így fordultak a döntő játszmába. Nadal elvette Del Potro adogatását, és sima 2:0-ra ment, de ekkor a 27 ezres közönség argentín része percekig tartó éljenzésbe kezdett, ami megzavarta őt. A bíztatás után Del Potro visszavette Nadaltól az adogatását, sőt a következőt is, így jutottak el 5:3-ig. Del Potro szinte megtáltasodott, nyoma sem volt a korábbi fáradtságnak.

A vezető bíró ekkor kénytelen volt a közönséget figyelmeztetni, hogy meg fogja büntetni a játékost. A kis közjáték után Nadalnak sikerült fordítania, így jutottak el 6:6-ig. A rövidítésben Nadal egyetlen pontot sem engedett ellenfelének, így 7:0-val nyerte a játékot, és 3-1-re a mérkőzést.

Spanyolország ötödszörre nyerte meg a Davis-kupát tizenegy év alatt, ezzel a legeredményesebb nemzet a sorozatban.

A világelső Novak Djokovics 2011-es nagy diadalmenete valójában még tavaly év végén, a Davis Kupa-döntő megnyerésével kezdődött, ami hatalmas lökést adott a szerbnek. A győzelem most különösen sokat jelenthet Nadalnak is, aki a US Open döntője után nem tudott eredményeket felmutatni, és sérülés miatt hat hetet ki is hagyott az évzáró londoni világbajnokság és a Davis Kupa-döntő előtt.

Londonban ennek ellenére sem találta a formáját, a csúcsformában teniszező, és végül világbajnok Roger Federertől egyik legegyoldalúbb mérkőzésükön kapott ki, nem tudott bejutni az elődöntőbe. A Davis Kupában viszont már sokkal jobban játszott, ezért bizakodva várhatja a januárban startoló új szezont.

A meccs

Rafael Nadal – Juan-Martin Del Potro: 1:6, 6:4, 6:1, 7:6