Nalbandian vizespalackot dobott, milliókra büntették

2012.01.20. 18:24

Kiosztották az eddigi büntetéseket az Australian Openen, a legsúlyosabb büntetést, 8000 dollárt (kb. 1 900 000 forintot) David Nalbandianra szabták ki, amiért vizespalackot dobott a torna egyik dolgozója felé.

Nalbandian és Isner második körös mérkőzésén a döntő szettben 8:8-as állásnál bréklabdája volt az amerikainak, a vonalbíró által kint látott Isner-adogatást azonban Kader Nouni vezetőbíró felülbírálta. Az argentin megnézte a nyomot, majd kicsivel később challenge-et kért, azonban Nouni megtagadta a lehetőséget, szerinte ugyanis Nalbandian túl sokáig várt az ítélet megkérdőjelezésével.

David Nalbandian
David Nalbandian
Fotó: Paul Crock

Nalbandian kiakadt, de az ítélet már nem változott, végül pedig Isner nyerte a meccset. Az argentin az elvesztett meccslabda után mérgében az ütőjét is földhöz vágta, amely majdnem eltalált egy oldalt álló fotóst.

Durva szavakért büntetést kapott Julien Benneteau, és az egymás után négy ütőjét összetörő Markosz Bagdatisz is. A ciprusi ugyanakkor Nalbandianhoz képest jelentősen alacsonyabb, 1250 dolláros büntetést volt csak kénytelen befizetni.

A pályán nem születtek igazán nagy meglepetések a férfiaknál pénteken. Az ausztrál Bernard Tomic nyerte a fiatal tehetségek csatáját, öt szettben, 4:6, 7:6, 7:6, 2:6, 6:3-ra legyőzte az ukrán Alekszandr Dolgopolovot. Hatalmas meccsre van kilátás a negyedik körben, ahol Tomic majd Roger Federerrel találkozik. A svájci az adogatógép Ivo Karlovicon lépett túl három szettben pénteken.

Rafael Nadalnak és Juan-Martin Del Potrónak sem kellett megizzadnia, kiesett ugyanakkor az előző körben még Bagdatiszt búcsúztató Stanislas Wawrinka Nicolas Almagro ellen. Feliciano Lopez pedig öt szettben tudott továbbjutni a bombaszervái mellett egyre ötletesebb alapvonaljátékot mutató amerikai John Isner ellen.

A nőknél még csak szoros mérkőzések sem alakultak ki, az esélyesek, köztük a világelső Caroline Wozniacki és a címvédő Kim Clijsters könnyedén meneteltek tovább. A harmadik kiemelt Victoria Azarenka ugyan hihetetlenül kiakadt egy téves vonalbírói ítélet miatt, de azért végül csak behúzta a mérkőzést 6:2, 6:4-re a német Mona Barthel ellen.